Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberek az ünnepektől valami különlegeset várnak, és ha nem következik be, aminthogy általában nem következik be, maguk rendezik meg ezt a különlegességet.

Gerlóczy Márton
🔮 Jövőkép 😄 Vicces
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Különös, hogyan ragaszkodnak az emberek dolgokhoz, amik nem igazán számítanak, amíg nem történik valami, ami igen.
  2. Váratlan események váratlan lépésekre késztetik az embert. Cassandra Clare
  3. Az ember nem tervez meg mindent előre, néha csak úgy alakulnak a dolgok. W. Bruce Cameron
  4. Van egy másik karácsony. Egy másik karácsony, amit nem az év egy meghatározott napján ünnepelünk. Sőt. Valójában azt sem tudjuk, melyik év melyik napján lep meg. Mégis, ugyanúgy várjuk, sőt, még jobban, mint azt a bizonyosat. Mert csodára várunk. A legnagyobbra. Az Élet csodájára. Csitáry-Hock Tamás
  5. A rendkívüli dolgok nem a rendes, hétköznapi úton történnek meg. Johann Wolfgang von Goethe
  6. Az emberek sokféleképpen kérnek. Néha például azzal, ha nem. Patrick Ness
  7. Amit várunk, ritkán következik be, amire nem számítunk, az viszont megtörténik.
  8. Az ember szereti az izgalmakat, ha nem talál érdekes eseményeket, akkor gyárt magának. Csányi Vilmos
  9. Valamennyien arra várunk, hogy mindenféle leküzdhetetlen akadály ellenében is megtörténjen velünk valami nagyon különleges. Khaled Hosseini
  10. Az emberek úgy vannak teremtve, hogy érdekli őket a rendkívüli, de félnek is tőle s bár szeretik csodálni, a maguk mindennapi életéből minél messzibb akarják távolítani. Makkai Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat