Ugrás a tartalomra
Az emberek azt gondolják, hogy ha azt mondják, "hallucináció", akkor az mindent megmagyaráz, és végül amit nem értesz, az csak úgy egyszerûen eltûnik. Ez csak egy szó, és semmit nem magyaráz meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek azt hiszik, hogy egy fogalomnak nincs jelentése addig, amíg nem definiálták. De könnyen megmutatható, némi logikai megfontolással, hogy ez nyilvánvalóan nonszensz.
Karl Popper
-
Minél többet vélnek látni, annál könnyebb lesz önöket becsapni. Mert mit jelent látni? Hiszen hiába néznek, valójában szûrik a látványt, értelmezik, jelentésekre vadásznak.
-
Az emberek elhiszik, amit el akarnak hinni, mindenre magyarázatot keresnek, és belekapaszkodnak. Végül már nem számít, hogy mi a trükk és mi a valóság, csak az számít, hogy hisznek benne.
-
Az emberek olyan egyszerû lények, könnyen kiismerhetők, megszokod őket, és aztán már nem tudnak meglepetést okozni. Mindenki valami egészen egyértelmûre vágyik. Valami egészen mindennapos dologra. Emberi kapcsolatra és a hús érintésére, időnként egy csipetnyi hatalomra, de nem túl sokra, nehogy véletlenül felelősséggel járjon. Felelősségre senki se vágyik.
Jasmin B. Frelih
-
Az emberek csak mondják, hogy ők mindent tudnak; valójában csak hisznek valamiben, amit a vallásuk vagy a hitük diktál.
Stephen King
-
Értsd meg az embereket! Nem olyan nehéz. Nem bonyolultak. Nem akarnak semmi különöset, csak mindenki más módon akarja azt, amit akar.
Daniel Kehlmann
-
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha valami érthető, akkor az egyben azt is jelenti, hogy ennek a valaminek van valami értelme. Ez azonban nem mindig van így.
Hankiss Elemér
-
A világ illúzió, minden illúzió, a szerelem "per se" illúzió. Ha már nem hiszel benne, elmúlik.
Frank Schätzing
-
Mit értünk mi emberek egymáson? Semmit. Magunkat se értjük. Minden más, mint ahogy hisszük, minden más.
Márai Sándor
-
A nyelv csupán arra való, hogy megpróbáljuk magyarázni a világ dicsőségét és csodáit. Célja a dekonstrukció és elutasítás. Az emberek nem képesek mit kezdeni a világ valódi szépségével. Hogy mindez megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan.
Chuck Palahniuk