Ugrás a tartalomra
Az emberek ilyenek. (...) Annyira vágyódnak valami után, hogy majdnem belebetegednek. Aztán, mihelyt megkapják, már nem is kell nekik.
Kapcsolódó idézetek
-
Ilyen az élet, mindig olyasmire vágyunk, amit esélyünk sincs megkapni, és az hullik az ölünkbe, amire különben szarnánk. A legtöbb dologgal így van ez.
Irvine Welsh
-
Annyira vágysz valamire, olyan sokáig reménykedsz, míg már elfogy a remény, és a beletörődés lép a helyébe. Lassan el is felejted, mire vágytál. És akkor, mikor mégis megkapod, amiről már lemondtál, egyszerre érzel határtalan boldogságot és kínzó félelmet.
-
A jó dolgoknak véletlenül, meglepetésszerûen kell megtörténniük velünk. Ha valami után nagyon vágyakozunk, úgy járunk, mint az, aki túl erősen szorít magához egy léggömböt: az álom egyszer csak kipukkan, s darabkái a semmibe hullanak.
-
Azt hiszem, embernek lenni annyi, mint vágyakozni. Kívánni. Akarni. Általában azt, ami pedig már megvan. Ez mérgez meg mindent.
Patrick Ness
-
Ha az ember sokáig vágyik valamire, egy idő után már nagyon nehéz nem vágyni rá; úgy értem, ráébredni és elfogadni, hogy már nem arra vágyunk, hanem másvalamit szeretnénk.
Javier Marías
-
Az emberek azt hiszik magukról, hogy tudják, mit akarnak, pedig ez általában nincs így. Azért néha szerencsés esetben mégis beteljesül, amit akarnak.
Cormac McCarthy
-
Mind vágyakozunk valamire, amire ellenállhatatlan az igényünk. Van, aki megkapja, amit akar, és boldog lesz, de van, akinek semmi sem elég.
-
Így van ez, ha az embernek megtetszik valaki. Az egyik pillanatban még nem létezik, aztán hirtelen betölt mindent, akár akarod, akár nem.
Colleen Hoover
-
Néha annyira akarsz valamit, hogy amikor megkapod, el sem hiszed, hogy igaz lehet.
Malála Júszafzai
-
Van olyan, hogy valaki annyira vágyik valamire, hogy azt a vágyát a másik ember megérzi, és a lehetetlen tök normálissá tisztul, és a legtermészetesebb módon megtörténik.
Kollár-Klemencz László