Ugrás a tartalomra
"Az embereknek mankót kell adni." Ez a mondat az idiotizmus csúcsa! Teljesen nyilvánvaló, hogy az embert a saját lábára kell állítani.
Kapcsolódó idézetek
-
Az embernek adnia kell magára.
Thomas Mann
-
"Ami leesett az asztalról, azt nem szabad fölvenni." Micsoda ostobaság! Az ember éppen attól ember, hogy nem nyugszik bele a véletlen ármánykodásaiba, és a saját kezébe veszi az irányítást.
Cserna-Szabó András
-
Tévhit, hogy az embernek bármiről is véleményt kellene formálnia. Azt gondolni pedig egyenesen hiba, hogy el is kell mondania.
-
Tudod, az embernek (...) ki kell állnia magáért. Más úgysem áll ki érte.
-
Nyomorult dolog, ha az embernek rá kell ébrednie, hogy nincs elég esze (...). Akkor már jobb, ha az ember teljesen ostoba.
-
A cinizmus a cinikus emberek többségénél arra szolgál, hogy megalkudhassunk az adott helyzettel: nekem úgyse sikerülhet semmi, arra, amit én adhatnék, úgyse számít senki, tehát felülök egy asztalra, és ezután a lábam fogom lóbázni.
Szilvási Lajos
-
Az ember abszurditásban nem tud élni. Ahhoz, hogy képessé váljon, értelmet fog adni az abszurditásnak is.
Tisza Kata
-
Az embernek élni kell valamiből, pénzt kell keresnie, hogy kenyeret, sört és sajtot tudjon venni magának. Az ember csak ember, emberi vágyai és szükségletei vannak.
Alice Hoffman
-
A humor mankó. Ha a legnehezebb pillanatokban a hónunk alá vesszük, segít kiegyenesedni. Feloldoz, meggyógyít és kibékít. Az egyik legnagyobb emberi találmány a szerelem óta.
D. Tóth Kriszta
-
Hát ennyi az ember. Állat. Indulatos, meggondolatlan állat, saját ösztöneinek prédája, ösztöneinek, melyek arra valók, hogy átörökítse az életet, ehelyett a legidiótább dolgokra sarkallják.
Giorgio Pressburger