Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az emberélet útjának felén Egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, Mivel az igaz útat nem lelém.

Dante Alighieri
☮️ Béke 🎆 Újév
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az embernek saját maguknak kell megtalálniuk az utat az erdőben azoknak a kétes, zavaros térképfoszlányoknak a segítségével, amelyekbe betekerve születtek, vagy amelyeket útközben találnak itt vagy ott. Ezért van az, hogy mindannyian bolyongunk. Körbe-körbe járunk. Mellébeszélünk. Öntudatlanul is egymásba botlunk és azután elveszítjük egymást a sötétben, ahol az égi fénynek még távoli derengése sem látszik. Ámosz Oz
  2. Rossz helyre tévedtem, Nem találom az út elejét. Nem lehet véletlen Ez a váratlan sötét. De nagy baj nincs még.
  3. Az út az erdőn kétfelé ment - A kevésbé járt tetszett nekem, És így lett mind ami lett, talán. Robert Frost
  4. Az út az erdőn kétfelé ment - A kevésbé járt tetszett nekem, És így lett mind ami lett, talán. Robert Frost
  5. Az élet néha olyan, mint ez a sötét alagút. Előfordul, hogy nem látjuk a fényt az alagút végén, de ha megyünk előre, akkor jobb helyre fogunk érni.
  6. Menekültem önmagam elől, s mint az útját vesztett vándor az erdőben, mind jobban eltévedtem ösztöneim sûrûjében. Berkesi András
  7. Az élet hasonlatos az erdőhöz; néha összezavarodunk, és nem tudjuk, mitévők legyünk. De ha megosztjuk élményeinket és tapasztalatainkat, utunk már nem is tûnik olyan rossznak, és néha rátalálunk a jobb ösvényekre és jobb utakra. Adam J. Jackson
  8. Az erdő nem hasonlít semmilyen más helyre. Először is térbeli. A fái körülvesznek, föléd tornyosulnak, minden oldalról rád nyomulnak. Az erdő elzárja a kilátást, elveszítesz minden tájékozódási pontot. Kicsinek, zavartnak és sebezhetőnek érzed magad, akár egy kisgyerek, aki furcsa lábak közé keveredett. Sivatagban vagy prérin állva tudod, hogy egy nagy helyen vagy. Az erdőben csak érzed. Hatalmas, jellegtelen semmi. És él. Bill Bryson
  9. Vannak, akik szükségszerûen tévútra jutnak, mivel számukra nincs is igazi ösvény. Thomas Mann
  10. Ha egy sötét erdőtől félsz, bele kell menni a sötét erdőbe. A félelemmel szembesülni kell. Ez tényleg használ valamit. Mert, mint mondják, az ember a saját képzeteitől fél. Müller Péter
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat