Randall Munroe

Vannak, akik azt mondják, felesleges is megtanulni a bonyolult szavakat, mert csak az a fontos, hogy tudd, mire való az a valami, nem az, hogy hogyan nevezik. Szerintem ez nem mindig igaz. Ahhoz, hogy alaposan megismerjük azt a valamit, szükségünk van mások segítségére, márpedig ha meg akarjuk őket érteni, tudnunk kell, mit jelentenek a szavak, amiket használnak. Ha pedig nem tudjuk valaminek a nevét, kérdezni sem tudunk róla.

Tudjuk, hogy a legtöbb csillag körül vannak világok is, de azt nem tudjuk, van-e valamelyiken élet. Az biztos, hogy a mi világunkon van, de ebből még nem derül ki, hogy ez normális-e vagy sem. Lehet, hogy az élet valamilyen különleges dolog, ami csak egyszer fordult elő, és a másik világokon nincs senki, aki ezen gondolkodhatna.

Az utolsó hideg időszak körülbelül tízezer évvel ezelőtt ért véget, és elég meleg van azóta, hogy az emberek írni és városokat építeni kezdtek. Most a világ egyre forróbb kezd lenni, mert megváltoztattuk a levegőt, és az több meleget tart magában. Lehet, hogy a melegedés még egyszer olyan nagy lesz, mint ami az utolsó hideg időszak óta volt, de ez nem egy ember élete alatt történik. Nem tudjuk, hogyan néz majd ki a föld száz év múlva, mert ilyet eddig még senki sem csinált.

A legtöbb fa és más növény földi ágán élet van. Ez az élet segít nekik kommunikálni a körülöttük lévő fákkal és más növényekkel, sőt, ezek segítségével meg is tudják osztani az ételt, és meg is támadhatják egymást. Ha valami megpróbálja megenni a fát, az a földi élet segítségével átadhatja erről az információt a többi fának, hogy azok elkezdhessenek rossz vizet vagy más anyagot csinálni, és nehezebb legyen megenni őket.

Amikor az élő dolgok meghalnak, az erő megmarad a testükben, ezért tudunk erőt csinálni, ha például elégetjük a fákat. A halott dolgok, amik nem égnek el és nem eszi meg őket semmi, néha a földbe mennek, és viszik magukkal az erőt is. Hosszú idő alatt, a föld súlyától és melegétől sok ilyen halott dologból különféle kő, víz vagy levegő lesz a földben, de még akkor is bennük marad az erő. Ha ilyeneket találunk, elégethetjük őket, hogy egyszerre kivegyük belőlük a napból nagyon hosszú idő alatt összegyûlt erőt.

Egy filmben valaki régen azt énekelte: Ha a madarak tudnak repülni, én miért nem? A válaszom erre: mert túl nagy vagy és nincs szárnyad.

A könyvek néha nagyon sokáig élnek, és lehet, hogy te több száz évvel azután olvasod ezt, hogy én megírtam.

A csillagok messze vannak. Olyan messze, hogy amikor nézzük őket, a múltjukat látjuk, hiszen a fény több év alatt ér csak ide, hozzánk. Az emberek néha azt mondják, a csillagok, amiket látunk, valószínûleg már meg is haltak, mire a fényük ideért. Ez nem igaz. A legtöbb csillag, amit látunk, csak néhány száz fényévnyire van. Szóval ne aggódj, a csillagaidnak valószínûleg kutya baja.

A csillagok úgy néznek ki, mint ha a tetőre festette volna valaki, de igazából olyanok, mint egy sötét tengerben mozgó porszemek.

Amikor a Nap nagyon nagyra nő, a széle eléri a Főidet, az beleesik a Napba, és elég. De emiatt most nem kell aggódnod. Ha az emberek a Nap halála után is életben akarnak maradni, addig sokkal több problémát kell megoldaniuk. A Nap növése miatt aggódni most olyan lenne, mintha attól félnél, hogy egyszer kinő egy fa ott, ahol éppen állsz.

A Föld múltját a kövekből ismerjük. A kövek szintekben fekszenek egymáson, és ha a világ különböző (és különböző korú) részein megnézzük ezeket a szinteket, össze tudunk rakni egy történetet, ami a világ kezdetéig nyúlik vissza.

Minden (ismert) élet egy nagy családhoz tartozik. Mind egyetlen élő lényből lettünk, ami a Föld történetének korai részén jelent meg. Ez az élő lény nőtt. sokasodott, és idővel megváltozott. Az emberek, a fák, a füvek és virágok mind ennek az első élő lénynek a rokonai.

Amikor az élő lények más élő lényeket csinálnak, az információ, amit továbbadnak, megváltozik, így az új lények kicsit mások lesznek, mint a régiek. Hosszú idő során ezek a kis változások az egy fajtából nagyon különböző fajtákat hoznak létre.

Senki sem tudja igazán, hány élő lény van a földön, de kigondolhatjuk, és az a szám nagyon nagy. Nemcsak ahhoz nincs elég szavunk, hogy ezekről az életekről beszéljünk, de a számukról sem tudunk beszélni igazán. Ez talán segít, hogy elképzeld, hány dolog élt már a földön: a világon sok a tenger, és mind mellett van homokos part. Ha egyszer egy ilyenen jársz, vegyél fel a sok közül egy szem homokot, és nézd meg! Képzeld azt, hogy az egy kis világ a maga tengereivel és partjaival és homokszemeivel; éppen olyan, mint a Föld! Az élet fáján annyi ág van, ahány homokszem az összes kicsi parton az összes kicsi homokszemvilágban. A világunkról beszélni az összes szavunk kevés lenne.

Az ember rájön, hogy ha nekilát, hogy alapos választ adjon egy buta kérdésre, akkor közben nagyon érdekes összefüggésekre bukkanhat.

Az embernek egész addig halványlila gőze sincs róla, hogy ki lehet a lelki társa, amíg nem találkozik a tekintetük.

Abban a világban, ahol mindenkinek csak egyetlen lelki társa lenne, valószínûleg nagyon magányosak lennénk. Reménykedjünk, hogy az a világ nem az, amelyben most élünk.

Az ûr azért tûnik hidegnek, mert olyan üres.

Könnyûnek tûnik talán, de napról napra nehezebbnek bizonyul, hogy olyan feladatot eszeljünk ki, amit egy emberi lény gyorsabban tud megoldani, mint a világ összes számítógépe együttvéve.

Az emberi agyat az evolúció több millió éve arra trenírozta, hogy ügyesen kitalálja, mit gondol és mit csinál a környezetében lévő többi agy.