Ugrás a tartalomra
Az emberi élet szánalmasan rövid ahhoz, hogy az ember felismerje, mi érdekli valóban. Ifjúkorban bûnös könnyelmûséggel tékozoljuk az időt.
Kapcsolódó idézetek
-
Az élet olyan rövid, és annyi időt töltünk azzal, hogy borzalmas emberekkel cseverészünk a semmitmondó életük történéseiről. Én képtelen vagyok mindezt lelkesen csinálni.
-
Az ember csak akkor ura az időnek, ami maga az élet, ha órákra, percekre és másodpercekre, azaz az emberi lét rövidségével arányos darabkákra tagolja. Az élet csak azért tûnik olyan kurtának a szemünkben, mert meggondolatlan módon balga reményeinkhez mérjük.
Anatole France
-
Gyerekként az ember úgy gondolja, hogy az idő csak teher, amit jó lenne siettetni, hogy végre felnőtt legyen. Ez azonban hatalmas csapda - mivel felnőttként érti csak meg, hogy a percek és az órák a legértékesebb dolgok a világon. És senki nem élhet örökké. Ezért rohadt nagy bûn elpocsékolni azt a keveset, ami megadatik.
J. R. Ward
-
Az élet, ha lehántjuk róla a csalások, az ámítások, a ködképek rétegeit, valójában meglehetősen banális dolog, és olyan sok minden ismétlődik benne, hogy szinte ízléstelenség kilencven évnél tovább élni és ismételgetni a dolgokat a végtelenségig.
-
Az ember hajlamos beleragadni a rosszba, amíg valami vagy valaki rá nem ébreszti, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy a rosszra fecséreljük.
-
Az élet rövid. Mindig veszítünk, ha lényeges dolgokat halasztunk el. A hátramaradó évek vagy órák olyanok nekünk, mint egy értékes anyag, amely könnyedén porlad, és észrevétlenül szét tud morzsolódni. Felbecsülhetetlen értéke ellenére az idő nem tudja megvédeni magát: olyan, mint egy gyerek, akit bármilyen járókelő el tud csalogatni.
Matthieu Ricard
-
Az emberi élet olyan, mint egy rövidke felvillanás. Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük. Ebben a múló életben az ember ostobasága, ha arra kényszerül, hogy olyat tegyen, amit nem szeret - csak azért, hogy szenvedjen.
Jamamoto Cunetomo
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Bárcsak fiatalon felfognánk, mi az idő valójában! Oly végtelennek tûnik, aztán egyszerre vége. De amíg bírjuk szusszal, igyekszünk érdekessé tenni.
-
Az emberi életet álnok hitelezőhöz lehet hasonlítani. Napról napra hazugságokkal ámítgatja ifjúságunkat; végre bevallja a csalást s aggkorunknak tagadó választ ad.
Edward Young