Az emberi létet három félreértés keseríti meg. A "bárcsak újrakezdhetném", a "nem tehetek róla" és az "úgyis mind meghalunk". Mindhárom kétségekből fakad: az elsővel a saját teremtő erőnkben kételkedünk, a másodikkal megkérdőjelezzük a bizalmat, és minden felelősségvállalást elhárítunk, míg a harmadikkal egyenesen lemondunk önmagunkról: megássuk a saját sírunkat és élve eltemetkezünk. Már most, jó előre.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha megtehetném, meg kellett volna tennem, megtehettem volna. Az emberi természet sajátja azt feltételezni, hogy valamilyen szinten irányíthatjuk azt, ami velünk történik, de a helyzet az... hogy az élet zajlik, és néha elkésünk. A fenébe, néha meg túl korán érkezünk. Néha rossz döntést hozunk, néha viszont jót. Az emberek akkor mondják ezt a három dolgot, ha a dolgok nem jó irányba mennek. Amikor jó irányba mennek, akkor nem kérdőjelezik meg saját tetteiket. Akkor kérdőjelezik meg, amikor a dolgok pokolivá válnak.
2. Ha elég sokat éltél, biztos van a múltadban valami olyan, amit elfelednél. Amikor kudarcot vallottál vagy rosszul döntöttél. Egyetlen apró választás mindent tönkretehet, ezért eltemetjük, elfeledjük; de legbelül tudjuk, hogy kísérteni fog minket.
3. Képtelen vagyok hinni a lélek halhatatlanságában... Ez a sok beszéd a sír utáni személyes létezésről mind tévedésre épül: az élethez való ragaszkodásunkból, a végtől való rettegésünkből fakad. Thomas Alva Edison
4. Az a baj, hogy nem tudom elhinni a halált, a teljes megsemmisülést, mindig odatolakszik egy kérdés: (...) ha egyszer véges, akkor minek, minek elkezdeni, ami születése pillanatában már pusztulásra ítéltetett? Senkit sem vigasztal meg, egyszerûen nem igaz, hogy bárkit is megvigasztal az utódok esetleges boldogsága, a "fiamban élek tovább". Jókai Anna
5. Lehet, hogy amikor az élet rövidségére panaszkodunk, voltaképp becsapjuk magunkat. Mivel élettartamunkat nem áll módunkban megváltoztatni, az élet rövidségéből fakadó tragédiákról nem mi tehetünk. Nehezebb beismerni, hogy felelősségünk abban áll, miként használjuk ki a nekünk jutó időmennyiséget. Talán le kellene szoknunk a "bárcsak több időm jutna rá" gondolatáról, s helyette azon kellene morfondíroznunk: "hogyan tölthettem volna el hasznosabban a rám kiszabott időt?".
6. Sok mindent elrontunk akaratunkon kívül. Sietünk, éljük az életünket, nincs időnk megállni és segíteni, ha az túl sok erőt és kitartást kívánna tőlünk. Azt mondogatjuk magunknak: majd... amíg aztán... egyszer rádöbbenünk, hogy nem maradt több helyrehozni való, túl késő.
7. Az életben minden bizonytalan. Innen lehet tudni, hogy létezünk - a bizonytalanságból. Természetesen ezért is sírjuk vissza a múltat, mert azt ismerjük, illetve azt hisszük, hogy ismerjük. Matt Haig
8. A legnehezebb magunkat megváltoztatni. Szokásainkról leszokni, s új emberré válni. Ha sikerül, azt mondjuk rá, "újjászülettünk", s ez tényleg így van. Valaki meghal bennünk, s valaki újjászületik. Meghal az ostoba, s megszületik a bölcs. Meghal a rossz, s megszületik a jó. Meghal a boldogtalan, s megszületik a boldog. Minden jó fordulat az életünkben egy kis halál és egy kis feltámadás. Müller Péter
9. Az emberi élet - úgy érzem - csak kívülről nézve hat egyenes vonalnak, mely a bölcsőtől a sírig vezet s ott megszakad. Pontosabban: a fizikai halál nem azonos a valódi halállal. Úgy érzem, mindannyiszor meghalunk, amikor valóban élünk: amikor "belehalunk" egy fölismerés, egy igazság, egy öröm vagy akár egy nagy bánat átélésébe. Amikor megfeledkezünk önmagunkról, s mégis végtelenszer megsokszorozva visszakapjuk önmagunkat. Pilinszky János
10. A hiábavaló erőlködésben, hogy feloldjuk a halál misztériumát, birtokolni akarunk, magunkba szívni az életből, amennyit bírunk. Nem vesszük észre, hogy így teszünk tönkre mindent, amiről azt hisszük, szeretjük.