Az a baj, hogy nem tudom elhinni a halált, a teljes megsemmisülést, mindig odatolakszik egy kérdés: (...) ha egyszer véges, akkor minek, minek elkezdeni, ami születése pillanatában már pusztulásra ítéltetett? Senkit sem vigasztal meg, egyszerûen nem igaz, hogy bárkit is megvigasztal az utódok esetleges boldogsága, a "fiamban élek tovább".

Kapcsolódó idézetek

1. A halál nem kiküszöbölhető probléma... ellenkezőleg, olyan, amely minden egyes ember megszületésével maga is újraszületik. Akire az élete - bármilyen - végén a saját meghalása vár. Király V. István
2. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
3. Nem tudni, mi a jobb: minél tovább gyereknek maradni, vagy minél előbb felnőni. Az egyetlen csalódás, ami teljesen bénítónak és visszafordíthatatlannak hat (...), amikor az ember saját maga vagy szerettei szenvedésein keresztül szembesül az élettel, és eszmél rá, hogy élete soha nem lesz kiegyensúlyozott. Gerlóczy Márton
4. Valaki megmondhatná már nekem, miért fáj mindig mindennek a vége. Miért rettegek már a dolgok elején a végétől?! (...) Legalább azt tudnám, miért függök ennyire az emberektől, és miért tud rámszakadni a semmiből a végtelen magány.
5. A bolygónk önmagában is egy véges forrás. És a végessége egy napon talán azt eredményezi majd, hogy a leszármazottainknak nem lesz hol élniük. Szóval, még ha mi küzdünk is a túlélésért, jobb, ha az utódaink megbékélnek a halállal, nem? Mert a bolygónk sem tart örökké. Mike Pearl
6. Nem egyformán félünk a haláltól. De ez így pontatlan; mindenki mástól fél a halálban. Van, akit a testi szenvedés rémít, és van, akit a folyamatosság visszafordíthatatlan megszûnése. Hogy többé nincs van és lesz, csak volt, és ennek a voltnak a tudata is megszûnik. Azt hiszem, ez az elviselhetetlen. Hogy a többi marad - mind a maga léptéke szerint -, de te nem. Zsoldos Péter
7. Közel a vég. Legalábbis a végre vonatkozó lebilincselő jövendölések szerint. Az emberiség történetét rengeteg végítéletre vonatkozó történet tarkítja, amelyek szerint az általunk ismert világra többnyire gyászos pusztulás vár. (...) Bármi legyen is az út, egyvalami sohasem változik a véggel kapcsolatban: rettenetes dolgok történnek a bolygónkkal, mindnyájan meghalunk, a Föld pedig lakatlanná válik.
8. Az élet nem ajándék, nem lehetőség, hanem egy hatalmas kicseszés. A fogantatásod pillanatától harcolnod kell, aztán betegségek és gonosz emberek nehezítik a sorsodat, de küzdesz, nehogy meghalj! Viszont egyszer úgyis véged. Akkor mi értelme van a csatáknak? Hiszen az örök életet úgysem tudod magadnak kiharcolni. Csak reménykedem abban, hogy a mennyország létezik, és a lelkünk tovább él a testünk elmúlása után is.
9. Annak, aki hozzám hasonlóan úgy hiszi, hogy az ember a távoli jövőben sokkalta tökéletesebb teremtmény lesz, mint amilyen ma, elviselhetetlen, hogy akárcsak az összes többi érezni képes lényre, ily hosszan tartó, lassú fejlődés után teljes megsemmisülés vár. Azok számára, akik fenntartás nélkül vallják az emberi lélek halhatatlanságát, világunk pusztulása nem tûnik annyira félelmetesnek. Charles Darwin
10. Az emberi létet három félreértés keseríti meg. A "bárcsak újrakezdhetném", a "nem tehetek róla" és az "úgyis mind meghalunk". Mindhárom kétségekből fakad: az elsővel a saját teremtő erőnkben kételkedünk, a másodikkal megkérdőjelezzük a bizalmat, és minden felelősségvállalást elhárítunk, míg a harmadikkal egyenesen lemondunk önmagunkról: megássuk a saját sírunkat és élve eltemetkezünk. Már most, jó előre. Steiner Kristóf