Az emberiség saját történeteit ismétli szüntelen, egyenletes mormolással. Ugyanazok a történetek szállnak anyáról leányra, apáról fiúra, ugyanazokat a történeteket meséljük a vonaton szemben ülő rokonszenves idegennek, a szomszédnak, az időről időre megszólított halottnak, ugyanazok a történetek keringenek a világ telefonvonalaiban sisteregve, egyenletes szüntelen zümmögéssé olvadva.

Kapcsolódó idézetek

1. A világ tele van történetekkel, melyek időről időre elmeséltetik magukat.
2. Az emberek örökös panaszkodásban élnek. Úgy hordják magukkal a panaszaikat, mint valami személyazonosító jelvényt. Sokak végigsiránkozzák az életüket, hogy az élet mennyire igazságtalanul bánt velük. Felemlegetik a sok szörnyûséget, ami érte őket, a meg nem kapott esélyeket, a sok elszenvedett igazságtalanságot. Talán mindez még igaz is lehet. A legtöbben azonban megfeledkeznek róla, hogy a múlt pusztán emlékként él bennünk. Az emléknek nincs tárgyi létezése. Nem egzisztenciális; tisztán pszichológiai. Sadhguru
3. Az ősember óta nagyjából ugyanazokat a történeteket ismételgetjük, bármilyen sivár is ezt belátnunk. Tesszük mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy ez a mi egyedi, megismételhetetlen történetünk, és ez csak velünk eshetett meg. Tóth Krisztina
4. Az emberi természet ismétli önmagát. Boris Vallejo
5. Mennyi ember! Szakadatlanul özönlő, megszámlálhatatlan ember! S valamennyi olyan... olyan... mi is a megfelelő kifejezés erre... olyan szürke. Olyan egyformák, olyan rettenetesen egyformák. S amelyik éppen nem birkára hasonlít, annak meg nyúlpofája van (...). Egyik fecseg és fontoskodik, mások meg, a nehézkes, középkorú férfiak, morognak. Még a karcsú, ovális arcú, piros szájú lányok is lehangolóan egyformák. Agatha Christie
6. Az ember története egyszerûbb mint gondoljuk. Mindig ugyanazt teszi: igazat szól, és hamisan cselekszik. Georges Clemenceau
7. Ezernyi különböző szállal kapcsolódunk egymáshoz: szavakkal, hangokkal, érintésekkel, szövegekkel, vérrel, dalokkal, kötelekkel, utakkal, drótnélküli üzenetekkel. Néha csak azáltal, hogy ugyanazt a fényes napot látjuk vándorolni az égen, ugyanazt a számot hallgatjuk a rádióban, ugyanazt a szöveget motyogjuk szórakozottan, a vacsora utáni mosogatás közben. Ilyen egy társadalomhoz, egy néphez, az emberiséghez tartozni. Sigrídur Hagalín Björnsdóttir
8. Elveszett szerelmeink, széttépett leveleink és barátaink hangja a telefonban. A felejthetetlen éjszakák, a mániánk, hogy mindig, mindent átköltöztetünk, az emberek, akiket majd fellökünk, ahogy futunk a busz után, amely úgysem fog megvárni bennünket... Ez a sok minden, meg még más is. Ez elég, hogy ne omoljunk össze. Anna Gavalda
9. Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így mûködik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik. Harlan Coben
10. Mindenki a maga végzetét hajszolja s nem a másét (...). Nem választhatunk. Aki felismeri a végzetét s mégis az ellenkező irányt választja, végül éppúgy ugyanoda ér s éppúgy számot kell adnia ugyanabban a szabott órában, mert minden ember sorsa és végzete éppen akkora, amekkora a világ, melyben lakozik, és amelyben minden ellentét egyaránt benne foglaltatik. (...) Az egyenes és a görbe út végül is egy és ugyanaz, és most, hogy itt vagy, mit számítanak az évek, melyek elteltek azóta, hogy utoljára találkoztunk? Oly téveteg az emberi emlékezet, és ami megtörtént, alig különbözik attól, ami sohasem létezett. Cormac McCarthy