Ugrás a tartalomra
Az ember útja állandóan keresztezi egymást másokéval. Így mûködik a világ. Összeütközünk, és valakinek néha bántódása esik.
Kapcsolódó idézetek
-
A körülményektől függetlenül mindannyian egymás felé tartunk egy ütközési pályán. Talán vannak emberek, akiknek egyszerûen ugyanazon történetben kell szerepelniük.
Jandy Nelson
-
A világ körhintához hasonlít, jönnek-mennek, váltakoznak a hangulatok, ütik egymást, és hiába ellentmondásosak, gyakran egyszerre csendülnek föl.
Milan Kundera
-
A sors mindenkivel azt csinál, amit akar. Ezt mi vagy eltaláljuk és jó felé megyünk, vagy nem, és akkor mindig falba ütközünk. Így mûködik a világ.
Bodrogi Gyula
-
Az élet sokszögekből áll, és néha csak az a gond, hogy egy bizonyos pontból nem látunk egy másikat, pedig vezet hozzá út.
-
Teljesen véletlenül találkozunk valakivel az utunkon, mint a járókelőkkel a parkban vagy az utcán, és általában csak egy pillantást váltunk, de ez néha egy életre szól. Nem tudom, miért van ez így, ki és miért keresztezi az utunkat. És két útból miért lesz hirtelen egy. Hogy lehet az, hogy két ember, akik addig nem is ismerték egymást, egyszer csak úgy dönt, hogy együtt megy tovább ezen az úton.
-
A dolgokat nem irányítja senki. Emberek, események egyszerûen összeütköznek, véletlenül, a történelem pedig rohan tovább, és hagyja, hogy mi, akik hátramaradtunk, kikecmeregjünk a romok alól.
Jojo Moyes
-
Az életünk olykor megállíthatatlanul az ütközés felé halad, anélkül, hogy mi tudnánk erről. Legyen az véletlen vagy szándékos, semmit sem tehetünk ellene.
-
Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tûnik. De nem baj, egymásnak vagyunk teremtve.
-
Az ember megpróbál egyensúlyt teremteni maga és a világ között. Ebben a folyamatos harcban telik el az élete.
Dunai Tamás
-
Az emberek mindig kapcsolatot létesítenek egymással: barátságokat, szerelmeket. De ezek az emberi kötődések folyton bonyodalmakat okoznak, mint például az elkötelezettség, az osztozkodás.