Az emberiség végül is olyan genetikusan meghatározott jármûvön ül, mely nem térhet ki a kerékvágásból. Ezeken a szekereken visznek bennünket lóhalálában egyik nemzedékből a másikba. A genetikus anyag nem ismeri, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt sem tudhatja, hogy szerencsések vagy szerencsétlenek leszünk-e. Egyszerûen eszközök vagyunk, semmi több. Az örökletes anyag csak arra figyel, hogy számára hasznosak vagyunk-e.

Kapcsolódó idézetek

1. Az evolúció mint folyamat nem túlságosan okos - ostobaságában azonban kitartó. Csakis a minden sarkon leselkedő ezerféle szörnyû halálos veszedelem túlélése számít, addig, amíg a génjeink biztonságosan átöröklődnek a következő generációra. Ha ez megvan, a feladat teljesítve. Ha nem, szívás. Magyarul, az evolúció nemigen utazik jóslásban. Ha egy tulajdonság előnyös számodra most, akkor kiválasztódik, függetlenül attól, terheli-e majd az ük-ük-ük-ük-ükunokáidat valami szánalmasan ósdi vonással. És ugyanennyire nem is díjazza az előrelátást: hát, ez a tulajdonság most hátrány, de milyen jól jön majd a leszármazottaimnak egymillió év múlva - ez teljesen hidegen hagyja az evolúciót. Nem gondos tervezéssel jut el az eredményig, hanem őrületesen nagyszámú éhes és vágytól felajzott organizmust szabadít a veszélyes és könyörtelen világra, és érdeklődve nézi, melyik bírja tovább.
2. Mindenki a maga végzetét hajszolja s nem a másét (...). Nem választhatunk. Aki felismeri a végzetét s mégis az ellenkező irányt választja, végül éppúgy ugyanoda ér s éppúgy számot kell adnia ugyanabban a szabott órában, mert minden ember sorsa és végzete éppen akkora, amekkora a világ, melyben lakozik, és amelyben minden ellentét egyaránt benne foglaltatik. (...) Az egyenes és a görbe út végül is egy és ugyanaz, és most, hogy itt vagy, mit számítanak az évek, melyek elteltek azóta, hogy utoljára találkoztunk? Oly téveteg az emberi emlékezet, és ami megtörtént, alig különbözik attól, ami sohasem létezett. Cormac McCarthy
3. Sors. Végzet. Szerencse. Az ember börtöne. Az emberek múlatják az időt, élvezik az élet adta lehetőségeket. Kávét vagy teát, jobbat vagy balt. Mintha számítana. Mindannyian csak forgunk a keréken. Van egy mód, hogy távol maradjunk a keréktől. Nem a fiatalság az. Nem is a szépség vagy igaz szerelem. Én tudom, hogy maradjak tőle távol. Én irányítom a sorsomat. Túléltem, mert tudom, hogy muszáj tönkre tenni bárkit, bármit, még azt is, amiket szeretsz, hogy az istenek kegyesek maradjanak.
4. Nem számít, milyen okosak vagy bölcsek vagyunk, elkerülhetetlenül hozunk rossz döntéseket; ez az élet része. Az élet ráadásul elég rakoncátlan jószág: megcsúszik, darabokra törik, irányt vált, összeomlik. Néha akár a véső túloldalán találhatjuk magunkat. A széleken csiszolatlanul hagy. Ami azonban csodálatos az egészben, az az, hogy amíg élünk, mindig van anyag, amin dolgozhatunk.
5. A gének és a környezet szoros versenytársai egymásnak. Mondhatnánk, hogy arra sodródunk, amerre a génjeink terelnek bennünket, de ez nem jelenti azt, hogy előre meg van írva, hogy ilyen vagy olyan ember lesz belőlünk. Lawrence Wright
6. Valamennyien abban a hitben növünk fel, hogy egy hatalmas gépezet fogaskerekei vagyunk. És mind fontosak vagyunk, akárkik legyünk is, akárhogyan is nézzünk ki. De ez nem így van. Az orvostudomány, a gyógyszerek, a modern technika, a génmanipuláció és hasonló dolgok segítségével elvesszük a természettől a kiválasztás lehetőségét. Karin Smirnoff
7. A gének lehetőségek. Információk. Domináns módon ránk kényszeríthetnek dolgokat, vagy lehetőségeket kínálhatnak föl. Mindenekelőtt azonban: tervek. A gének semmire sem képesek, amíg el nem olvassák és fel nem használják őket. Néhány tervvel ezek közül nem tudunk mit kezdeni - ezek arról döntenek, hogy emberek legyünk-e vagy baktériumok. Mások hosszú ideig lappanghatnak (mint az öregségi foltok), megint másokkal rendelkezhetünk ugyan, például nagy mellel, mégsem válnak valósággá. Az egyik embernek szerencséje van, a másiknak nem.
8. A fák ismerik és értik a folytonosságot. Könnyû nekik, hiszen hosszan élnek, és ha ki is dönti őket a szél, sokszor még a gyökerükről is képesek újra kihajtani. Mi emberek, itt lenn a földön, anyagba zárva, nem tudjuk, hogy nekünk is hosszú az időnk. Egy életnyi időtartamban gondolkozunk. A testünk valóban olyan sérülékeny és esendő. Meghalunk és elporladunk, ha lejár a kiszabott időnk. Szerintem a legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy más perspektívában is nézhetnénk a dolgokat. Nem látunk rá az életek láncolatára. De annyi történet van, ami csak akkor nyer értelmet, ha feltesszük, hogy nem a születéssel vagy a fogantatással kezdődött. Réczey Kata
9. Lényünk egy része mindig résen van. Figyel. Mit sem törődik vele, hogy boldogok vagyunk-e vagy boldogtalanok, egészségesek vagy betegek, élünk vagy halunk. Csak annyi a dolga, hogy ücsörögjön a vállunkon, és elbírálja, hogy szóra érdemes emberi lények vagyunk-e. Richard Bach
10. Azok vagyunk, amikké a génjeink tesznek. Azokkal a képességekkel rendelkezünk, amelyekkel a génjeink felruháznak. Ezzel indulunk az életbe. Orson Scott Card