Ugrás a tartalomra
Az emberre nemcsak származása, életkörülményei jellemzőek, hanem azok a könyvélmények is, amelyek egyénisége kialakulására döntő hatást gyakoroltak.
Kapcsolódó idézetek
-
Nemcsak az teszi az embert, ami vele született, hanem az is, amit magának megszerzett.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Az embert nem csak a testi-lelki személyisége teszi, nem csak a neve meg a mestersége, hanem a környezete, az emlékei meg a múltja is, az ismerősei, a barátai, de még az ellenségei is.
Závada Pál
-
Az embert - persze bizonyos mértékig - meghatározza a hely, ahol született és nevelkedett. A gondolkodása, érzései valahogy kapcsolatban vannak a tájjal, a hőmérséklettel, a széllel.
Murakami Haruki
-
Mi az, mi emberré teszi az embert, (...) talán a származása, hogy hova születik, én nem hinném. A döntései teszik emberré. Nem az számít, hogyan kezdi az életet, hanem az, milyen befejezést választ!
-
Az egyén életében nem a rokonság, nem a származás, nem a gének a döntők, hanem az egyéni adottságok, a neveltetés, a sors, vagyis az, hogy az egyén milyen lehetőségeket kap és hogyan él velük.
Nádasdy Ádám
-
Önmagában nem a falusi vagy városi életmód határozza meg, hogy vizuálisan hova fejlődik az ember, hanem azok, akik körülvesznek, megtanítanak látni, segítik az esztétikai ízlés kialakulását, és könyvet adnak az ember kezébe.
-
Az embert nem csak a felszínen sokszor meg sem jelenő öröksége formálja, hanem az is, hogy milyen anyagból készült.
-
Nem egyetlen döntés határozza meg az embert.
-
Az emberek felnőtt életét meghatározhatja, milyen volt a gyermekkoruk, milyen hatások érték őket, milyen életmintákkal találkoztak, és milyen viselkedési normákat örökítettek át az őket ért pozitív és negatív élményekből. Minden kezdet mérföldkő, ami elkísér egy életen át. Kitörölhetetlen nyomokat hagy.
Turczi István
-
Az egyes ember sorsa csak annyiban személyes, hogy esetleg emlékeztet arra, ami már megvan az emlékezetében.
Eduardo Mallea