Ugrás a tartalomra
Az "én", aminek képzeljük magunkat, nem fix, nem szilárd. Az "én" sokkal inkább hasonlít egy homokkupacra, amelyet süvítő szelek hordanak ide-oda, a kismillió információ ugyanis újra és újra átalakítja az idegrendszeri kapcsolatainkat. Az "én", aki elkezdte olvasni ezt a mondatot, már nem teljesen ugyanaz, mint az az "én", aki a mondat végére ért. Ezredmásodpercről ezredmásodpercre változunk. A memória tartja össze az éntudatunkat, ezért nem ébredünk egyik napról a másikra feministaként, aztán másnap meg úgy, hogy bohócnak állunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha magunkat akarjuk körülírni, azt mondjuk: "én az vagyok, aki így meg így gondolkozik, érez és akar, ez a foglalkozása, pozíciója, ennyi és ennyi idős, ilyen, vagy olyan a külseje, egészséges, vagy ilyen-olyan módon beteg." Ezek a dolgok azonban mind megváltoznak, elmúlnak, átadják a helyüket újabbaknak. Önazonosításunk pillérei állandó mozgásban vannak. Időpillanatokba vetett, valódiságot nélkülöző ismérvek. Nem adnak valódi támaszt az "én"-nek, és ezért az "én" mint képzet, nem állja ki a vizsgálat próbáját. Ha ugyanis az egymásnak legszélsőségesebben ellentmondó irányultságokra, érzelmi állapotokra, tulajdonságokra is rámondjuk, hogy "én", akkor hol van a különbség az "én" és a "nem én" között?
Laár András
-
Képzeld azt, hogy az életed olyan, mint egy homokóra. Tudod, hogy sok ezer homokszem van az óra felső részében, és lassan és egyenletesen folynak át a középső, szûk nyakon. Sem te, sem én nem tehetünk semmit, hogy gyorsabban folyjanak, csak ha tönkretesszük a homokórát. Te is, én is, mindenki más is olyan, mint ez a homokóra. Reggel mindannyian úgy érezzük, hogy több száz feladatot kell aznap megoldanunk, de ha nem egyenként látunk hozzá, ha nem lassan és egyenletesen végezzük őket a nap folyamán, ahogy a homokszemek peregnek az órában, akkor tönkretesszük testi és lelki mechanizmusainkat.
Dale Carnegie
-
Az emberi test és elme ezernyi apró elemből áll össze, amelyek meghatározzák az egyéniséget és a személyiséget. Nem csak a vonásaim és a hangom különböztet meg a többi embertől. Gondolataim és emlékeim is egyéniek, és megszabják sorsomat. És ez még nem minden. Percenként új információkat érzékelek és dolgozok fel, magamba olvasztom őket és saját tudatot építek fel a káoszukból. De bezárva érzem magam, nem léphetek túl a saját korlátaimon.
-
Néha úgy érezzük, énünk az, ami a tükörből visszanéz ránk: ha nem tûnünk kimondottan vonzónak, akkor érdemtelenebbnek, értéktelenebbnek képzeljük magunkat. Lehet, hogy azok vagyunk, amit megeszünk; amit tegnap a naplónkba írtunk; vagy az, amit a tegnapi viselkedésünk elárul rólunk. Inkább vagyunk az önéletrajzunk, vagy inkább a képek a fotóalbumban? Mindegyik és egyik sem. Minél többet gondolkozunk, annál bonyolultabbnak tûnik énünk meghatározása.
-
Azt hiszitek, hogy olyan könnyû megváltozni. Azt hiszitek, hogy könnyû, pedig nem az. Persze, a dolgok nem maradnak örökké ugyanolyanok: a kanapékat kicserélik, a fiúk jönnek-mennek, felfedezünk új számokat, és a testünk örökké heges marad. És ezekkel a pillanatokkal együtt folyamatosan, újra és újra változunk, a valódi énünk térül-fordul, helyzetet vált, de mindig ugyanoda, magunkhoz tér vissza, akárcsak egy táncoló ember a tánctéren. Mert te mindvégig te maradsz: gyönyörû és megsebzett, ismert és megismerhetetlen.
-
Mindenki szeme előtt lebeg egy kép magáról, ami szempillantás alatt meginog. Magabiztosnak és egyedinek érezzük magunkat, de a következő pillanatban valaki rávilágít arra, hogy lecserélhetőek vagyunk. Az énképünk semmit nem ér, mert általában úgyis az számít, hogy mások milyennek látnak bennünket.
-
Az emlékek az identitásunk sarokkövei. Az emlékek kötik össze a darabokat, a memóriánk miatt észleljük, hogy egész idő alatt ugyanaz az egy személy vagyunk. Ez a szuperképességünk, amelynek segítségével utazhatunk az időben, és megszabadulhatunk a jelen szûkös korlátaitól. Ezek az emlékek formálják a személyiségünket, és alakítják a tetteinket. Befolyásolják a hangulatunkat, és segítenek abban is, hogy új álmokat szőjünk a jövőre.
Meik Wiking
-
Kényelmes és megnyugtató hinni, hogy van egy lényegi énünk, hogy a jó emberek jók, a rosszak rosszak, és hogy ezek a tulajdonságok bennünk élnek, nem pedig a minket éppen körülvevő látvány, hangok és jelképek határozzák meg őket. A szociálpszichológia azonban megkérdőjelezi ezt a hiedelmet. Valójában még az emlékeink is - az építőkockák, amelyekből az idő múlásával összeáll, kik vagyunk - magukon viselik a helyek címkéjét, ahol keletkeztek.
-
Az emberek tévesen úgy vélik, hogy a memória olyan, mint egy kamera vagy egy iratszekrény. Ha emlékezni akarsz valamire, csak kikeresed, és már előtted is van. Csakhogy az emlékezet nem így mûködik. Az emlék nem egy változatlan dolog, hanem folyamat. Az emlékek mentális konstrukciók, az itt és most rekreációi, amelyekre nagy hatással vannak a jelenlegi elképzeléseid is.
Meik Wiking
-
Olyannak kell lennünk, mint a fürdőszobaszőnyeg. Mindent magunkba kell szívni. Folyamatosan gyûjteni kell az infókat, az érzeteket, és ez a sok minden majd később szelektálódik.
Ágoston Péter