Ugrás a tartalomra
Ha magunkat akarjuk körülírni, azt mondjuk: "én az vagyok, aki így meg így gondolkozik, érez és akar, ez a foglalkozása, pozíciója, ennyi és ennyi idős, ilyen, vagy olyan a külseje, egészséges, vagy ilyen-olyan módon beteg." Ezek a dolgok azonban mind megváltoznak, elmúlnak, átadják a helyüket újabbaknak. Önazonosításunk pillérei állandó mozgásban vannak. Időpillanatokba vetett, valódiságot nélkülöző ismérvek. Nem adnak valódi támaszt az "én"-nek, és ezért az "én" mint képzet, nem állja ki a vizsgálat próbáját. Ha ugyanis az egymásnak legszélsőségesebben ellentmondó irányultságokra, érzelmi állapotokra, tulajdonságokra is rámondjuk, hogy "én", akkor hol van a különbség az "én" és a "nem én" között?
Kapcsolódó idézetek
-
Néha úgy érezzük, énünk az, ami a tükörből visszanéz ránk: ha nem tûnünk kimondottan vonzónak, akkor érdemtelenebbnek, értéktelenebbnek képzeljük magunkat. Lehet, hogy azok vagyunk, amit megeszünk; amit tegnap a naplónkba írtunk; vagy az, amit a tegnapi viselkedésünk elárul rólunk. Inkább vagyunk az önéletrajzunk, vagy inkább a képek a fotóalbumban? Mindegyik és egyik sem. Minél többet gondolkozunk, annál bonyolultabbnak tûnik énünk meghatározása.
-
Az "énnek" az egyedisége éppen abban rejlik, ami az emberről elképzelhetetlen. Elképzelni csak azt tudjuk, ami az emberekben egyforma, ami általános. Az egyéni "én" az, ami elüt az általánostól, ami tehát nem tételezhető fel, nem számítható ki előre, amit nekünk kell a másikban leleplezni, felfedni, meghódítani.
Milan Kundera
-
Az "én", aminek képzeljük magunkat, nem fix, nem szilárd. Az "én" sokkal inkább hasonlít egy homokkupacra, amelyet süvítő szelek hordanak ide-oda, a kismillió információ ugyanis újra és újra átalakítja az idegrendszeri kapcsolatainkat. Az "én", aki elkezdte olvasni ezt a mondatot, már nem teljesen ugyanaz, mint az az "én", aki a mondat végére ért. Ezredmásodpercről ezredmásodpercre változunk. A memória tartja össze az éntudatunkat, ezért nem ébredünk egyik napról a másikra feministaként, aztán másnap meg úgy, hogy bohócnak állunk.
Ruby Wax
-
Ha alaposabban megvizsgáljuk a dolgot, és mélyebbre tekintünk, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában, el kell engednünk minden szerepet, álarcot, személyiségjegyet, mintát, érzelmi struktúrát, gondolkozási szokást, sőt a testet is, mert ezek nem mi vagyunk valójában. Ha belenéz a tükörbe, akkor ott egy testet lát. De ön ez a test? A test nem tudja azt mondani, hogy "én", nem lát, nem hall, nem gondolkodik. Van ott valami, amely ezen a testen keresztül hat, és ez a "valami" vagyunk mi valójában.
-
Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.
-
Talán jobban ismerjük magunkat, mint másokat, de ez nem jelenti azt, hogy mindent tudnánk magunkról. De hogyan is ismerhetnénk tökéletesen magunkat, ha az énünk folyamatosan változik?
Michael Slepian
-
Mindenki szeme előtt lebeg egy kép magáról, ami szempillantás alatt meginog. Magabiztosnak és egyedinek érezzük magunkat, de a következő pillanatban valaki rávilágít arra, hogy lecserélhetőek vagyunk. Az énképünk semmit nem ér, mert általában úgyis az számít, hogy mások milyennek látnak bennünket.
-
Mi azért vagyunk boldogtalanok, mert túlságosan az énben élünk. Mit jelent az, hogy túlságosan az énben élünk? És pontosan mi is történik ilyenkor? Vagy a létezésben vagy, vagy az énben - mindkettőben egyszerre nem lehetsz. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy nem vagy teljes, szét vagy darabolódva. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy szigetté váltál. Ha az énben vagy, akkor azzal határvonalat rajzolsz magad köré. Különbséget teszel, és azt mondod: "ez én vagyok", "az nem én vagyok". A definíció, a határvonal az "én" és a "nem én" között az, ami elszigetel. Az "én" elszigetel. Megfagyaszt, és többé nem tudsz folyni. Amikor folysz, mint a folyó, az "én" életképtelen. Ezért szinte mindenkiből egy jégkocka lett: nincs semmi melegség, semmi szeretet az emberekben. A szeretet melegség, és ők félnek a szeretettől. Ha felmelegednének, akkor megolvadnának, és eltûnnének a határvonalaik. A szerelemben a határok eltûnnek; az örömben is eltûnnek a határok, mert az öröm is melegség.
Osho
-
Az önéletrajzírás: kutatás. Adva van egy vizsgálati személy szőröstül-bőröstül, mindennel, amit egy ember önmagáról tudhat, nem feledve, hogy egész folyamatos környezetünkkel együtt vagyunk azok, akik vagyunk. Az én tehát igen sok embert jelent. Az önéletrajzíró a fogamzás pillanatában megkapta szüleitől - és rajtuk át még ki tudja, ki mindenkitől - a kutatási feladatot, cipelnie kell a témáját holtáig.
Konrád György
-
Az emberi test és elme ezernyi apró elemből áll össze, amelyek meghatározzák az egyéniséget és a személyiséget. Nem csak a vonásaim és a hangom különböztet meg a többi embertől. Gondolataim és emlékeim is egyéniek, és megszabják sorsomat. És ez még nem minden. Percenként új információkat érzékelek és dolgozok fel, magamba olvasztom őket és saját tudatot építek fel a káoszukból. De bezárva érzem magam, nem léphetek túl a saját korlátaimon.