Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az evangéliumokban Jézus mélyenszántó gondolatokban fogalmazza meg, hogyan alakítja át a szeretet az emberi életet. Nem szükséges elhinnünk, hogy szûztől fogant, és halála után szuperhős módjára visszatér a Földre, ahhoz, hogy megfontoljuk szavait.

Sam Harris
🔮 Jövőkép 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az evangélium nem vallás, hanem csak anyag a létrehozásához. Ahány ember - annyi vallás. Ugyanabból a könyvből sok valódi szeretetet lehet meríteni. Ljudmila Ulickaja
  2. Akiket úgymond átformált Krisztus szeretete, sok esetben mélységes, ha nem kifejezetten gyilkos intoleranciával fogadják a kritikát. Miközben szeretnénk ezt az emberi természetnek tulajdonítani, az is világos, hogy gyûlöletük jelentős erőt merít a Bibliából. Hogy honnan tudom? Mert legindulatosabb levélíróim mindig fejezet és vers szerint idézik. Sam Harris
  3. A szeretet a gondolattal kezdődik. Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli gondolatok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre. A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat. Adam J. Jackson
  4. Kérlek, ne vágd ketté azt, ami egy... A szeretet benned van, mégsem tudod szavakkal körülírni. A legbátrabb képzelőtehetséggel sem tudsz mesélni arról, mit érzel, amikor szeretsz. A szeretet - akárcsak a boldogság, a hûség és az igazság - egy magasabb világból érkezik, onnan, ahol nem kell hozzá szó, hogy érezni tudd, és kifejezd. A szeretet létezéséhez nincs szükséged szemre, fülre, kézre, színekre, hangokra, mozgásra; ahhoz, hogy élni tudj vele, nincs szükséged semmire magadon kívül. A szeretetnek azonban szüksége van rád: te vagy a szeretet küldötte. A földre érkezvén, magaddal együtt a szeretet hírét is elhoztad - így te magad lettél a szeretet.
  5. Az Atya nélküli világ kemény, hideg és megfáradt. Jézus azonban eljött, hogy elmondja, feltétel nélkül szerető Atyánk van. Nem szükséges entellektüellnek lennünk ahhoz, hogy ezt felfogjuk. Nem kell német teológusnak lennünk ahhoz, hogy ezt magyarázzuk. Olyan örömhír ez, amely a világon minden embernek szól. Olyan Evangélium ez, amely annyira egyszerû és pőre, hogy félünk prédikálni. Feltételezem, attól félünk, hogy nem tûnünk majd különösképpen szellemdúsnak a hirdetése közben. S mégis ez az egyetlen dolog, amiért az ember él, s amiért érdemes meghalni: szeretetre teremtettünk, és soha, sehol nem fogjuk máshol megtalálni magunkat, mint Isten szeretetében. Richard Rohr
  6. A szeretet nem észszerû dolog, hanem hitbéli kérdés; hinni kell hozzá abban, hogy a létezés mögött meghúzódik egy rejtélyes értelem, és két életet arra szánt a sors, hogy összefonódjanak. A szeretet annak kifejeződése, hogy az ember bízik a szíve vágyainak jogosságában és az értelme szavában. Dean Ray Koontz
  7. A szerelem nem egy elvont fogalom, ami csak a regényekben meg a versekben létezik, de a valóságban nem találkozhatunk vele. Ez egy igazi és élő dolog, és fontos. Mert megváltoztatja az ember életét, és többé nem leszünk olyanok, mint amikor még nem szerettünk. Ezt el kell fogadni, mert hozzátartozik a szerelemhez. Nora Roberts
  8. Amikor szeretünk valakit, róla szól az életünk. A lét alapelve. És emiatt a szeretett lénynek hatalmában áll megváltoztatni bennünket, és átformálni a gondolkodásunkat. Mint amikor hirtelen megfordítunk egy térképet, és dél kerül fölülre. Scott Turow
  9. Az európai kultúra alapköveként emlegetett Biblia semmi másról nem beszél, mint a szeretetről. Arról a szeretetről, ami nehéz, nem arról, ami könnyû, amikor a szeretet tárgya úgy viselkedik, ahogy nekem tetszik, azt mondja, amit én akarok, hogy mondjon, úgy szeret, ahogy nekem tetszik. Így könnyû szeretni, hiszen a szeretet nem a másikról szól, hanem rólam, akinek elvárásai vannak, hogy miként és hogyan kell mûködnie a másiknak, hogy az normális legyen. Alföldi Róbert
  10. "A szerelem mindent megváltoztat (Love changes everything)". Akár adják, akár kapják a szerelmet vagy a szeretetet, akár megígért, de később elárult szeretetről van szó - vagyis bárhonnan nézzük - mindent megváltoztat. És nincs mélyebb a tiszta, nyíltszívû, önzetlen szeretetnél. Daniel Gottlieb
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat