Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az, hogy az iskola - és benne a tanár - milyen volt, csak jó tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni. A tanár nem is tudja - fogalma sincs -, hogy mikor hat igazán a növendékre, egy gesztussal, egy szóval, odavetett tréfás félmondattal.

Németh László
🎉 Péntek 🧠 Pszichológia
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A diák, míg tanul, nem méltányolja a tanárait. Csak később, amikor már többet tud a világról, érti meg, milyen sokkal tartozik azoknak, akik nevelték. A jó tanár nem vár dicséretet, sem szeretetet a fiataloktól. Kivárja, hogy idővel megkapja tőlük. Darren Shan
  2. Gyakran megtörténik, hogy egy iskolás fiú jobban el tudja magyarázni a feladatot, mint a tanáruk. A diáktárs azért tud a tanárnál jobban segíteni, mert sokkal kevesebbet tud nála. Azt a feladatot akarjuk a nebulóval megértetni, amivel csak az imént találkozott. A tanár pedig olyan régen szembesült ezzel, hogy már el is feledte. Clive Staples Lewis
  3. A diákok a felét hallják meg annak, amit a tanár mond, a felét értik meg annak, amit meghallottak, a felét jegyzik meg annak, amit megértettek... vagyis összességében nem sokat. Francois Lelord
  4. Minden kor embere úgy éli át a saját korát, hogy zûrzavaros, véletlenszerû, és csak kétszáz év múlva derül ki, hogy mi volt a kor lényege, csak sajnos mi azt nem érthettük meg. A történelemtanár viszont visszamenőleg okos, és ez roppant kellemes helyzet.
  5. Vannak események és beszélgetések, melyeknek értelmét csak egy, öt, tíz vagy húsz év múltán lehet megfejteni. Nem tudni, miért, de a magyarázat egyszer csak kibukik. Tibor Fischer
  6. Rossz felfogás, hogy a tanárnak arctalannak kell maradnia, akinek nincs élete az iskolán kívül. Ez olyan, mintha a tévébemondóról azt gondolnánk, hogy deréktól lefelé nincs teste. Szerintem csak akkor lehet hiteles egy tanár, ha látják, hogy neki is vannak örömei, bánatai, félelmei, tud mérges vagy szomorú lenni.
  7. Arra tanítottak, hogy mindenki tudja a különbséget a jó és rossz között. Most azonban magam sem tudom, hogy van-e különbség. Agatha Christie
  8. Ha valaki meg akarja érteni, amit mondasz neki, félszavakból is meg fogja. Ha nem akarja megérteni, egy éven át is magyarázhatod, nem fogja.
  9. Húszéves találkozó. Pontosan tudnak rólam mindent, de vacsora közben úgy viselkednek, mint akik húsz éven át egyszer sem hallottak felőlem. (...) Van valamilyen rejtélyes rangsor, mely a gyermekkorban kialakul, s később sem lehet átugrani. A világot sokkal könnyebb meggyőzni, mint az osztálytársat, aki tud rólad valamit. Mit? (...) Nem tudja pontosan. Csak gyanakodva néz reád, pislogva és örök - talán jogos - kétellyel. Márai Sándor
  10. Az iskola az egy különös bolygó. Az iskolában minden másképp van. Például az időszámítás. Az év itt szeptemberben kezdődik és júniusban ér véget, vagyis mindössze tíz hónap. Egy hét csupán öt napból áll. (...) A tízperc sem tíz perc, hanem tizenöt, Sőt, a harmadik tízperc az húsz perc! Az iskolában a rossz dolgok mindig rövidebbek, mint a kinti világban, de a kellemesek kicsit hosszabbak. Békés Márta
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat