Ugrás a tartalomra
Az idő nem rögzít, hanem elhalványít. De nem olyan kényelmes - hasznos - ebben hinni; nem segít abban, hogy továbblendüljünk az életben, ezért aztán inkább figyelmen kívül hagyjuk.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem feltétlenül kellene túl sokat foglalkoznunk az idővel, hiszen annyi mindent felbolygat és elnehezíti lépteinket, arra emlékeztet bennünket, hogy az élet gyorsabban telik annál, mint amit mi még képesek vagyunk felfogni, és néha alig tart tovább egy lélegzetvételnél. Az ember egy darabig fiatal, aztán egyszer csak már nem az.
Jón Kalman Stefánsson
-
Aki olyasmiben reménykedik, hogy az idő helyrehoz mindent, begyógyítja a sebeket, csalódik. Az idő nem mulaszt el semmit, nem gyógyít be semmit - az idő bennünket pusztít el. Ez a valóság, de az időben így is lehet élni.
Csoóri Sándor
-
Az idő nem várja meg, hogy normálisan felkészülhessünk a fontos vagy állítólag fontos dolgokra, az csak telik, az ember meg alkalmazkodik hozzá, már ha tud.
Leiner Laura
-
Az emberek szeretnek magukra az időben mozgó pontokként tekinteni, de szerintem épp az ellenkezője igaz. Mozdulatlanok vagyunk, és az idő halad keresztül rajtunk, átfúj, mint a hideg szél, ellopja a melegségünket, és elhagy minket kirepedezve és megfagyva.
-
Az idő halad, s tán észre sem vesszük, de ha állandóan a múltba révedünk, az életünk megtorpan. Egyedül a ma és a holnap számít. Mindaz, ami még előttünk áll.
Stéphane Garnier
-
Nem azzal van a baj, amit az idő felemészt, hanem azzal, amit meghagy: amit nem lehet elfelejteni.
-
Ami fontos, az megvár, szokták mondani, eljön az ideje, pedig nem is az idő vár, hiszen nem jár az előttünk, velünk cammog, vagy éppen velünk siet.
Bauer Barbara
-
Az idő nem megfizethető, mégis semmibe sem kerül nekünk. Azt tehetünk vele, amit akarunk, de nem birtokolhatjuk. Eltölthetjük, de nem tarthatjuk meg. És ha egyszer elmúlt, nem kaphatjuk vissza.
-
Az idő nem valami olyasmi, amit könnyûszerrel fel lehetne osztani; nincs körülhatárolt közepe, eleje vagy vége. Hiába teszek úgy, mintha magam mögött hagynám a múltat, ha az nem hagy el engem.
Sarah Dessen
-
Be ne csapjuk magunkat! Az idő halad előre, és mi szeretnénk hinni, hogy minden, ami benne van, előrehalad, hogy a fejlődés előre-fejlődés... a legeszesebbeket is félrevezeti ez a látszat.
Friedrich Nietzsche