Ugrás a tartalomra
Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát. Egy jó dialógus szeretettel teli, amiben sem a másik nem tudja, mi a tuti, sem én, de ha jóindulatúak és őszinték vagyunk, megjelenik közöttünk az igazság. Nagy élmény.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha valóban tartalmas beszélgetést folytatsz, nem csak üres csevegést, akkor abba érzelmek is vegyülnek. Ez jó. Mert bármilyen érdekesnek is tartjuk egy beszélgetés témáját, igazából csak az érzelmek tesznek minket tényleg érdeklődővé. Csak akkor érezzük úgy, hogy valóban kommunikálunk a másikkal, ha ebben az érzelmeknek is jut szerep. Komoly beszélgetések során ennek még nagyobb jelentőség jut, de a hétköznapi találkozásokban is jelen van az érzelmi állapot és a lelkiállapot.
Henrik Fexeus
-
Egy beszélgetésben két ember összetalálkozik, és keresi az igazságot. De itt a beszélgetésben két lehetőség van: az egyik, hogy keressük az igazságot, és sikerült a beszélgetés, ha sikerült az igazság valamifajta oldalára rájönni. A másik, ami a legtöbb emberben sajnos megvan, hogy a beszélgetésben érvényesülni akar. És mihelyt érvényesülni akar, akkor cigányútra megy az egész.
Lukács György
-
Akkor jó egy partnerkapcsolat, ha rá tudom venni a partnert a nyílt beszélgetésre. Nagyon sok házasságban ez az őszinteség hiányzik, az igaz, tartalmas beszélgetés, egymásra unnak a partnerek. Az őszinteség egymás között a legjobban járható út.
-
Jó beszélgetni! Csevegni, jókedvûen, mélyen, őszintén, hogy kibukjon belőlünk végre az, amiről magunk se tudtuk, hogy bennünk van!... Akkor jövünk rá, amikor kimondjuk! (...) Életünk legnagyobb pillanata, amikor megnyílunk egymás számára.
Müller Péter
-
Néha nehéz őszintének lenni egymással, de ha van bátorságunk megnyílni, rájövünk, hogy az igazmondás a legegészségesebb kommunikáció.
-
A pszichoterápia igazi beszélgetés. Az igazi beszélgetés felfedezés, kifejezés és stratégiaépítés. Ha igazi beszélgetést folytatunk, hallgatunk és beszélünk - de többnyire hallgatunk. A hallgatás odafigyelést jelent. Elképesztő, mi mindent megosztanak velünk az emberek, ha egyszerûen meghallgatjuk őket. Néha, ha hallgatunk, még azt is elmondják, hogy mi a bajuk. Néha még azt is, hogy miképpen szeretnék orvosolni. És ez néha nekünk is segít a saját bajunk orvoslásában.
Jordan B. Peterson
-
Egy beszélgetés akkor jó, ha váratlan fordulatokat is tartalmaz. Ha a kérdezett olyan gondolatot is megfogalmaz, életének olyan rejtett zugaiba enged betekintést, amire a kérdező eredetileg nem számított.
-
Az őszinteség gyógyít, még akkor is, ha látszólag sebeket tép fel, vagy fájdalmas. Ha bizalommal mész bele a beszélgetésekbe, azt tapasztalod, hogy minden a helyére kerül.
Arató Mónika
-
Aki őszinte tud lenni, az jó. Aki eljut odáig, hogy az őszinteséget mindenáron vállalni tudja, akinél az őszinteség valóban lelki szükséglet, aki képes kiirtani magából és maga körül a hazugságot, szerintem az a jó ember.
Debreczeni Ferenc
-
A beszélgetés hozzátartozik a barátsághoz. A beszélgetésben megérintjük a másik titkát. Így kerülünk egymáshoz közelebb. Mérlegelés nélkül mondhatunk el mindent. Ám a barátsághoz a hallgatás is hozzátartozik.
Anselm Grün