Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Az igazságot, a múltat az ember nem változtathatja kényére-kedvére, bár bizonyos helyzetekben az igazságnak semmi gyakorlati jelentősége nincs, sőt egyenesen lehetetlenség, mondhatnánk károsabb a hazugságnál is.

🔭 Csillagászat 🕊️ Diplomata
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A múltat nem lehet megváltoztatni. Nem tehetünk úgy, mintha semmi nem történt volna. De idővel könnyebb lesz majd.
  2. Az igazság szárazabb, mint a hazugság. Az igazság ugyanis, mivel valóban megtörtént, nem tud megváltozni, akkor sem, ha rossz a vége. Míg egy csupán gondolatban kitalált történet könnyen vehet új fordulatot, és a gyászostól a gyönyörködtetőbb felé kezd haladni. Plutarkhosz
  3. A múltat nem lehet megváltoztatni, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Ezt jó, ha az ember észben tartja. Jobb, ha már elsőre jól csinálod, mert több esély nincs.
  4. Az igazságot a hazugság nem tudja megmásítani, legfeljebb betakarni - de ezt sem örökké.
  5. Az igazság az, hogy a múlt nem jósolja meg a jövőt, de mi úgy csinálunk, mintha, és ezzel a jövőt olyanná csináljuk, mint a múlt volt. A lehetőség az, hogy valakinek a segítségével, aki már erre rájött, újra lehet kezdeni az életet. Feldmár András
  6. A múltat nem lehet jóvátenni, akármit is gondol utólag az ember. Lőrincz L. László
  7. Nincs rosszabb, mint hazugságban élni, bármilyen súlyos is legyen az igazság. Az igazsággal mindig lehet mit kezdeni. Az igazság mindig megváltás, mert csak általa járható be a lélek mélyére vezető út. Pierre Franckh
  8. Ha valakire rá akarod erőltetni az igazad, valószínûleg nincs is igazad. Az igazságot nem kell erőltetni, saját ereje van. Sándor Alexandra Valéria
  9. A múlt igazsága az emlékezet hamuja; az emlékezet időhöz kötött, és a tegnap holt hamvában nincs igazság. Jiddu Krishnamurti
  10. A dolgok mennek a maguk útján. (...) A múltat nem lehet meg nem történtté tenni. Nem csinálhatjuk újra, nem forgathatjuk vissza az idő kerekét. Egyetlen dolgon változtathatunk, és ez az egyetlen, amiért aggódni érdemes, az az, mennyire hagyod, hogy befolyásoljanak minket. Jennifer Weiner
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat