Ugrás a tartalomra
Az író a fantázia orgonistája. Az ő orgonája azonban az olvasó szívében muzsikál, s az író akkor mûvésze ennek a hangszernek, ha csak egy-egy billentyût érint meg.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha egy zenész tartalommal tölti meg a számait, esetleg kinyithat gondolatokat, és azok beépülhetnek az emberek idegrendszerébe és érzelmi világába. Van egyfajta tanító jellege annak, amit egy mûvész csinál. Az emberek valamilyen szinten azonosulnak azzal, amit hallanak.
-
Az ember olyan, mint egy zongora. Érik a hatások, ütik a billentyûket, és ebből jönnek elő a különféle harmonikus vagy kevésbé harmonikus hangzások. Aki író, az eleve arra van hangolva. Én ha írok, kemény munkával át kell hangolnom magam.
-
A zenész dolga, hogy zenéljen,
a szívem mélyéig elérjen.
Az író dolga, hogy meséljen,
de igazat írni ne féljen.
Ismerős Arcok
-
Az az író, aki a pikantériát cél gyanánt műveli, úgy tesz a tollával, mintha a katona trágyát forgatna a kardjával.
Móra Ferenc
-
A mûvészi tevékenység a megrázkódtatásokból táplálkozik, ugyanakkor segít feldolgozni azokat. Ha valaki úgy érzi, hogy szívesen szerezne zenét, szobrászkodna vagy írna regényt, vágjon bele bátran! Írás közben az embert a saját valósága inspirálja, amelyet aztán szabadon átgyúrhat, hogy egy egészen új univerzumot teremtsen.
-
Minden írónak van maga világa, maga atmoszférája, amelyben él, és amelyből ír, van maga publikuma, amelynek ír. Az a sok kicsiny tekintet, az a számlálhatatlan környülállás teszi az írót nagyobb részént kedvessé - és hasznossá.
Kármán József
-
Kinyit egy kaput egy író, és fejleszt rajtam valamit, egy kicsit megpróbál magához felemelni, ha nem adom fel, ha úgy vagyok vele, hogy nekem ez fontos, én szeretném ezt megérteni, hogy tényleg élmény legyen belőle.
Tompos Kátya
-
Az író, ha valóban író, önmagából kiindulva és legtöbbször önmagáról ír, és ha a szavai jelentenek valamit, az csupán azért lehetséges, mert hû önmagához, a saját hangjához és ritmusához. A tartalom, a téma az írás mellékterméke, nem pedig a lényege.
Aharon Appelfeld
-
Az olvasónak is vannak jogai. Az író úgy írja meg a könyvét, ahogy neki tetszik. Azt mûvelhet vele, amit akar. Összezavarhatja a központozást, és annyit bolondozhat a szavak értelmével, amennyit csak akar. De az olvasó is úgy olvashatja a könyvet, ahogy neki tetszik, az író nem akadályozhatja meg ebben.
Agatha Christie
-
Te is hangszer vagy, hegedû. Nem mindegy hát, hogy milyen kéz fogja le lelked húrjait. Ki az, aki a legcsodálatosabb, szívbemarkoló dallamokat tudja elővarázsolni belőle, és ki az, aki csak erőltetett, fülsértő lármát csap vele. Mert minden hangszernek megvan a maga zenésze, és minden léleknek megvan a maga zenésze.
Csitáry-Hock Tamás