Az írói lét kissé mindig a felelőtlenség jegyében kezdődik, szükségszerûen bíznunk kell önmagunkban anélkül, hogy bizakodásunknak valós alapjai és reális biztosítékai lennének.

Kapcsolódó idézetek

1. Sok kezdő író még a legbátortalanabb kritikát sem fogadja el az értékes mûvéről. Az embernek óvatosan kell ötvöznie az igazságot a bátorítással, ami nem mindig könnyû. Peter Gethers
2. Az írói lét egy folyamat, amit maga az író sem tud mindig irányítani - esetenként maga is meglepődik.
3. Az író pályája kezdetén, bármire határozza is el magát, nem tudhatja, hol, miből és kivel fog élni, és meddig tartanak ki mellette tulajdon mûvészi és erkölcsi erényei. Bodor Ádám
4. A színészi munka megköveteli, hogy olykor felelőtlenek is legyünk. Ha az ember nem felelőtlen, nem jut eszébe semmi. Gábor Miklós
5. Regényt írni olyan, mint maratont futni. Fárasztó, önfegyelmet és kitartást igényel, viszont korántsem biztos, hogy a végére ér az ember.
6. Milyen furcsa, hogy amíg gyerekek vagyunk, fel akarunk nőni, szinte érezzük a kényszert, hogy megmutassuk a világnak, mire is visszük majd. Aztán amikor már a felnőtt életbe vágunk bele, hiányzik a felelőtlen lét. Borsa Brown
7. Nem őszintén írni nehéz, hanem úgy élni, hogy mindig őszintén írhassunk. Balla D. Károly
8. Életünk magától íródó könyv, amelyben mi regényhősök vagyunk, és nem mindig értjük, mit akar valójában a szerző.
9. Az irodalom nem feltétlenül az életerő jele. (...) Olyan furcsa jégzajlás indul az ember agyában, hogy gyakran összekeveri a valóságot a fikcióval, a képzelgésekkel, és rejtett összefüggésekre jön rá. Az irodalom olyan, hogy az ember kitalál valamit, és elkezdi írni. Nem feltétlenül önvallomást. Aztán mégis önvallomás lesz belőle. Bereményi Géza
10. Írni - van-e ennél kockázatosabb valami? Ha elgondoljuk, hogy mitől függ a sikere, hogy milyen véletleneknek kell összehatniok, melyek folytán valaki tökéleteset alkot, hogy a tehetségen, rátermettségen, mûveltségen kívül mennyi apró-cseprő, jelentéktelennek tetsző tényezőnek kell óramûszerûen egybevágni, hogy az alkotókészség teljes mivoltában mutatkozzék meg s hogy kedve is legyen megmutatkozni, ha számba vesszük, hogy az sem közönyös, mit láttunk, mit hallottunk itt vagy ott, mielőtt tollat vennénk kezünkbe, mit ettünk, mit ittunk tegnap s miképp hull a lámpafény kéziratpapírunkra, mikor dolgozunk, akkor a vakmerő játéktól előbb megrémülünk, aztán kétségbeesünk és az egészet nem kisebb csodának érezzük, mint azt, hogy vagyunk, hogy folyton-változó szerves életünk valamely szeszélye folytán bármely pillanatban nem áll meg a szívünk verése. Kosztolányi Dezső