Az ókori Egyiptom elitjéhez hasonlóan a legtöbb ember a legtöbb kultúrában piramisépítésre teszi fel az életét. Csupán a piramisok neve, formája és mérete változik kultúráról kultúrára. Felvehetik például egy kertvárosi ház alakját, medencével és örökzöld pázsittal, vagy egy pompás tetőlakásét irigylésre méltó kilátással.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha az emberi történelem kivételes helyet biztosít az egyiptomiaknak a túlvilágról alkotott gazdag képük miatt, milyen hely jut majd vajon annak a népnek, amely a kényelem és a kapzsiság látszólagos bálványozása közben hegyekben hagyta hátra az elektronikai hulladékot? Mit mondhatunk egy kultúráról, aminek az öröksége a jövő számára veszélyes anyagok halmai és megmérgezett vízkészletek lesznek? Vajon Amerika piramisai a szeméthegyek lesznek?
2. Az emberekbe kell befektetni, nem pedig piramisokat kell építeni, mert a piramisok ugyan megőrzik a fáraó nevét, és még évezredek múlva is emlegetik, de azt, hogy egy ország felemelkedik-e, az viszont az emberekbe és az oktatásba történő nagyon jelentős befektetés. Pálinkás József
3. A matematika piramishoz hasonlít, minden nemzedék építhet az előző nemzedékek eredményeire, s nem kell az építmény összeomlásától tartania. Ennek a tartósságnak a tudata teszi olyan szenvedélyessé a matematikusokat. Marcus du Sautoy
4. Az ember a saját elmúlására gondolva abba a vigaszba kapaszkodik, hogy legalább valami tovább fog élni, ami képvisel bennünket vagy sokat jelent számunkra, s valamiképpen megőrződünk benne, még ha ez nem több is, mint hogy tudjuk, vannak dolgok és emberek, akiket szeretünk, s azok túlélnek minket és még sokáig létezni fognak. Gyerekeink élete folytatódik, úgyhogy a miénk sem ér igazán véget: ez a szánalmas foszlány maradt meg az egyiptomiak halhatatlanságából a modern ember számára. Egyesek természetesen a maguk szelíd keresztény mennyországába kapaszkodnak vagy Allah ridegen orgiasztikus paradicsomába, de a legtöbb ember számára valami egyszerûbb van a tarsolyban: gyerekek, unokák, családi vállalat, egy élet munkája, vagy épp csak az ember mindennapi ügyeinek kellékei: a kocsma és az utca megmarad, a futballklub is megmarad, a kormány és az alkotmány és a régi rendszer is. Ha az embert nem hangolják le ezek az intézmények, amelyek szívtelenül zörögnek tovább, mennyei közönnyel szemlélve az egyes ember halálát, akkor, épp ellenkezőleg, bátorságot öntenek belé, és olyanná válnak, mint a fáraósírok falain lévő ételábrázolások. Arthur Phillips
5. Az állam még a tébai szentélyeknél is magasztosabb valami, nagyobb, mint Kheopsz piramisa, ősibb, mint a szfinx, maradandóbb, mint a gránit... ebben a mérhetetlen, bár láthatatlan épületben az egyes emberek csak olyanok, mint a szikla repedésében mászkáló hangyák, még maga a fáraó is csak afféle vándor építőmester, aki alig rakott be egy követ a falba, máris megy tovább. A falak pedig nőttön-nőnek nemzedékről nemzedékre, az építés munkája meg tart, egyre tart tovább. Boleslaw Prus
6. Az élet olyan, mint az olimpiai játékok. Egyesek kalmár-sátraikba telepednek, s csak azzal törődnek, hogy a nagy jövés-menésben mit lehet keresni. Mások minden erejükkel a dicsőségért küzdenek. Végül a túlnyomó többség, a nézők, csak egyszerû szemlélői az eseményeknek. Püthagorasz
7. A szépség örök, és ezer formája lehet. A középkornak ilyen, Egyiptomnak olyan szépségideálja volt. A görögök az emberi test teljes harmóniájára törekedtek, és Raffaellónak nagyon szép modelljei voltak. De éppen úgy lehet igazi mûalkotást produkálni olyan modell után is, aki rút, akár a bûn.
8. Mindennél fontosabb, hogyan cselekszünk. Fontosabb annál, hogy mit mondunk, vagy hogy nézünk ki. Amit teszünk, halhatatlanná varázsolhat bennünket. A cselekedeteink azokra a szobrokra hasonlítanak, amelyeket a hősök halála után állítanak. Éppen, mint a fáraók tiszteletére épített egyiptomi piramisok. Csak kő helyett mások emlékeiből készülnek. Ezért a cselekedetei emelnek szobrot az embernek. Emlékekből kövek helyett. R. J. Palacio
9. Építhetünk hatalmas emlékmûveket, reménykedhetünk vakon az örök életben, az idővel szemben éppúgy nincs esélye a piramisba zárt fáraónak, mint a szörnyû ingoványba süllyedt katonának. Steve Jones
10. Az embernek kétféle attitûdje lehet az életben: az Építés vagy az Ültetés. Az építők munkája évekig is eltarthat, de egy napon véget ér. Akkor megállnak, és az általuk emelt falak szabják meg a határaikat. Az élet elveszíti értelmét, amint véget ért az építés. Ezzel szemben vannak az ültetők. Õk folyton küzdenek a viharokkal, az évszakokkal, és csak ritkán pihennek. Az épülettel ellentétben a kert fejlődése soha nem ér véget. És miközben állandó figyelmet követel a kertésztől, azt is lehetővé teszi, hogy az élet egy nagy kaland legyen számára. Paulo Coelho