Az öröm, alighogy elteltünk vele, nyomban megszokottá válik, és elillan tudatunkból; ezért, hogy a hosszan tartó szabadság emléke nem sokáig örvendeztet, ám a pillanatnyi rabságé mindvégig nyomaszt.

Kapcsolódó idézetek

1. A távoli múlt eseményei elhomályosulnak és eltûnnek. A múltban átélt öröm az marad, ami: múltbéli öröm, amelyet elnyel a feledés sötétje, s ezáltal örökre elvész. Ám minél élénkebben él bennünk az emlék, annál több élvezetet nyújt a jelenben is.
2. Mindig kiderül az örömökről, hogy kiábrándítóak. És fájnak is. Amikor elérjük, pont akkor nem élvezzük azt, amire áhítoztunk.
3. Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül. Nemere István
4. Amit (...) mi szabadságnak érzünk, az a valóságban gyakran csupán a kötelezettség változása; amikor az eddig viselt kötelezettség helyét egy másik foglalja el, elsősorban a jelenlevő régi nyomás megszûnését érezzük, s minthogy megszabadulunk tőle, az első pillanatban úgy tûnik, hogy általában szabadok vagyunk, mindaddig, amíg az új kötelezettség, melynek terhét az eddig megkímélt és ezért különösen jó erőben levő izomcsoportok igénybevételével viseljük, ezeknek lassankénti elfáradásával érvényre nem jut.
5. A nagy bánatok, akárcsak a nagy örömök, megrövidíteni látszanak az időt; mindaz, ami erősen foglalkoztatja a lelket, meggátol bennünket abban, hogy számláljuk a pillanatokat. Francois-René de Chateaubriand
6. Az ideiglenesség tudata erőt ad a rossz elviselésére, viszont kilúgozza az örömöket: kibírom, mert úgysem tart sokáig; nem élem magam bele, mert úgyis hamar vége lesz. Az a tény viszont, hogy valaki mindig idegenektől függ, táplálja a türelmetlenséget. Kolozsvári Grandpierre Emil
7. Örömünk szívből szívbe árad, de a fájdalom bezár önmagunkba, megfoszt embertársainktól, s elvág tőlük. Robert Merle
8. Megszokjuk a lakásunkat, létünk részének tekintjük, az élet aztán másfelé sodor bennünket, otthonunk pedig idegenné válik; múltunk a mögöttünk maradt reményekből, szokásokból, szenvedésekből áll, amelyek halványulnak, de nem tûnnek el, csak majd velünk együtt.
9. A múlt csak többé-kevésbé megbízhatatlan emlékképeinkben él, a jövőt tekint­ve csupán bizonytalan következtetéseket tehetünk, a jelen pedig a kettő határán örökké változó, elillanó pillanat. Ponori Thewrewk Aurél
10. A szabadság csak az idő függvényében az, ha valami nem történik meg idejében, azzal egy másfajta rabsághoz kerülünk közelebb. Bodor Ádám