Az osztály (...) egyfajta buborék, az embert körülölelő membrán, s még ha ő képes is e membránt feszegetve növekedni, sosem törhet ki onnan. Egy nemesi ranggal felruházott személy lélekben akkor is ugyanaz marad, ha elbukik; és az alacsony sorból származó is ugyanaz marad, még ha fölemeltetik is.

Kapcsolódó idézetek

1. Ha a félelem, az igazi félelem egyszer beette magát az ember testébe, nem múlik el soha (...): a szorongás mindig ott lappang, pedig nincs rá semmi ok. Mintha már nem tudna úgy lemenni egy lépcsőn, hogy azt ne érezze, hiányzik egy lépcsőfok.
2. Akin egyénisége uralkodik: ha előrejut, pöffeszkedővé, ha lemarad, ronggyá válik. S aki egyéniségén uralkodik: valójában nem érinti a szerencse és a balsors. Weöres Sándor
3. A bántalmazott ember gyakran másképp cselekszik, mint gondolnánk (...). Olyankor nincs logika, nincs észszerû gondolkodás. Olyan, mintha egy buborékban lennél, ahova nem hatol be a külvilág, csak a bántalmazó. És képtelenségnek tûnik kitörni belőle.
4. Az iskola feudális társadalmában (...) a rangsor korán rögzül. Az ember megváltoztathatja a hajviseletét, megváltoztathatja a ruháit, megteheti, hogy miután megtanulta a leckét, nem ír jambikus pentameterben dolgozatot Julius Caesarról, vagy ha mégis, nem mondja el senkinek. Leteheti a szemüvegét és átállhat kontaktlencsére, vagy kompenzálhatja eszességét azzal, hogy nem ír házi feladatot. Sőt, nőhet az osztályban minden fiú húsz centit is, (...) a lényeg akkor sem változik: az ember ugyanaz a csúf különc marad, aki mindig is volt. Karen Joy Fowler
5. Valahogy ez mindig így van... mindig a rossz dolgok hagynak mélyebb nyomot az emberben, a sérülések örökké tátonganak. A jó nem okoz sérülést, maradandó nyomot, ezért is tompul az érzése. A jó mindig elmúlik... mintha sosem lett volna.
6. Amikor elérek egy szintet, és azt hiszem, na jó, akkor most már vagyok valahol, megpihenhetek, akkor az élet mindig szembesít az újabb és újabb feladatokkal, tanulnivalókkal, hol finoman jelezve, hol durván az orrom alá nyomva. A belső feltárásnak, az önmegismerésnek sosincs vége, mert mindig újabb és újabb rétegeket hámozok le, és mindig új, addig ismeretlen részemet találom alatta. Ara Rauch
7. Mindenkinek ki van jelölve egy sínpár, már a születésekor s azon kell haladnia és azon mehet, amerre visz... De vannak lelkek, akik át tudnak ugrani egyik sínről a másikra s akkor a más élete elől veszik el az érvényesülés útját... és az a másik leszorul, kiesik... az nem baj: fő, hogy jó sínre kerüljön valaki... és hagyja ott a maga régi nehéz útját. Móricz Zsigmond
8. A nyomor korántsem valami átmeneti állapot: azonos azzal a bizonyossággal, hogy bármi történjen is, soha semmid sem lesz, hogy a javak körforgásán kívülre születtél, hogy még a légvételért is meg kell küzdened, hogy még a levegőt, még a reményt, még az alvást is meg kell hódítanod, és még ha a társadalom eltûnne is, a természet sem volna veled szemben könyörületesebb, sem kevésbé elferdült. Emil M. Cioran
9. Tisztelem (...) bizonyos embereknek ezt a le nem bírható biztosságát, akik mintha sohasem engednének önérzetükből, és bár jól tudom, hogy ezt gyakran csakis lényük korlátoltságának és minden akadállyal szemben való szerencsés vakságuknak köszönhetik, a pillanatnyi hatás mégis megmarad. Az ilyen embereknek az a képtelensége, hogy magukban valami hibát gyaníthassanak, valamely gyakorlati kérdés szegényes korlátai közt gyakran bizalmat és erőt ad gyors elhatározásra, aminthogy a világ folyásában egyáltalán gyakran sokkal többet ér és többet nyom az ügyességgel összekötött fogyatékosság, mint az ügyetlenséggel párosuló kiválóság. Waldemar Bonsels
10. Mindig van a legbelső rétegben egy aprócska remény, mely a következő lélegzetig életben tart. Pillanatról pillanatra visz előre.