Ugrás a tartalomra
Az új véleményeket mindig gyanakvás és rendszerint ellenkezés fogadja, csak és csupán azért, mert még nem általánosan elismertek.
Kapcsolódó idézetek
-
Az új gondolkodást gyakran új kifogásokkal helyettesítik.
-
Mindig van valami új, amit a tudomány felfedezhet, és (...) minden tény, amit magától értetődően elfogadtunk, teljesen tévesnek bizonyulhat.
-
Gyakran ellentmondunk egy véleménynek, holott tulajdonképp csak a hang ellenszenves nekünk, melyen elmondották.
Friedrich Nietzsche
-
Az újat mindig nehezen fogadják be, legyen bármiről szó. Aminek a megértéséért nagyobb szellemi erőfeszítést kell tenni, az nehezen hódít.
-
Én nem vagyok benne biztos, hogy mindig az a jó, amit én gondolok, míg mások akkor is kitartanak, hogyha nagyon sokan nem értenek velük egyet.
Jakupcsek Gabriella
-
A kritika mindig felette szükségesnek tartja, hogy amit meg nem ért, azt halálos ellenségnek tekintse.
-
Amit az emberek az érzelmeikről elmondanak, az gyakran hiányos, olykor egyértelmûen téves, és mindig a valóság egyfajta nyilvánosságnak szánt, módosított változata.
Frans de Waal
-
Hihetetlen, hogy a rossz dolgokat mindenki elhiszi, ami jó, az meg állandóan magyarázatra szorul.
-
Attól, hogy az embernek véleménye van, nem biztos, hogy eredeti is az a vélemény.
Umberto Eco
-
A közhivatal viselése mindig ki van téve a legkülönbözőbb bírálatoknak, mert túl sok fej ítélkezik fölötte.
Michel de Montaigne