Ugrás a tartalomra
Az uralkodó - a történelem rabja. A történelem, vagyis az emberiség tudattalan, közös, társas élete az uralkodók életének minden pillanatát a maga érdekében használja fel, mint céljainak egyik eszközét.
Kapcsolódó idézetek
-
Az uralkodó hatalmának rabja: minél nagyobb másokon a hatalma, annál nagyobb tébolyult rabsága is.
Fazekas István
-
A történelem az egyének cselekedeteinek összessége, habár tetteink pillanatában egyikünk sincs tudatában, hogy történelmet írunk.
-
Mi a történelem? A múlt visszhangja a jövőben. A jövő tükröződése a múlton.
Victor Hugo
-
Az ember tudatosan él önmagának, de tudattalan eszközül szolgál az emberiség történelmi céljainak eléréséhez. A végrehajtott cselekedet visszavonhatatlan, és hatása, ha időben egybeesik millió más ember cselekedetével, történelmi jelentőségre tesz szert. Minél magasabb fokán áll valaki a társadalmi ranglétrának, annál többen vannak kapcsolatban vele, annál nagyobb hatalma van másokra, annál inkább szembetûnik minden cselekedetének eleve elrendelt, tehát kikerülhetetlen jellege.
Lev Tolsztoj
-
A történelem egyrészt azoknak a nagy folyamatoknak az összessége, amelyeket a történettudomány leír, másrészt pedig a személyes sorsoknak az együttese. Mondjuk, a második világháború annak a 3-400 millió embernek az egyenkénti személyes története is, aki részt vett benne.
Nyáry Krisztián
-
Az ember rabnak születik, életének célja, hogy szabaddá tegye önmagát. Az igazi szabadság: úrrá lenni önmagunk fölött.
Herczeg Ferenc
-
A felejtés nem a történelem bûne: a történelem vak, öntudattalan. A felejtés az emberek bûne, akik a történelmet csinálják. Az embereknek van rá jó okuk, hogy kiválogassák vagy eltüntessék az emlékeiket, és nem szeretik, ha szót kérnek azok, akiket szeretnének elfelejteni.
Pierre Miquel
-
A történelem segít felismerni a mintázatokat és igazságot tenni. Körvonalazza számunkra azokat a kereteket, melyeken belül szabadságunkat biztosíthatjuk. Pillanatokat mutat meg, amelyek mindegyike más, de egyik sem teljesen egyedi. Ha az egyik pillanatot megértjük, meglátjuk, hogyan lehetünk egy másik pillanat társteremtői. A történelem lehetővé teszi, hogy felelősséget vállaljunk - ha nem is mindenért, de valamiért.
Timothy D. Snyder
-
A történelem a jelenben folyamatosan kialakuló utókor.
-
Az ember a múlt és a jövő rabja. Oda sem figyel arra, ami történik vele a jelenben. Pedig arra születtünk, hogy élvezzünk az életet.