Ugrás a tartalomra
Azért érdemes az embernek a feje körül tartania a fontos könyveit, mert öt-tíz évente újraolvasva a saját személyiségfejlődéséből adódóan is egészen más életeket, sorsokat érez magához közel.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember még a régi szövegekre is a saját korát, problémáját, személyiségét "olvassa rá". Többek között ezért érdemes foglalkozni az irodalommal.
-
Néha jó, ha a maga feje után megy az ember, tudatosítja magában, hogy mit akar, és hû önmagához.
Dorthe Nors
-
Ahány jó könyvet olvastam, annyi életet élhettem a sajátomon kívül. Ilyen alapon az olvasás sokéletûvé teszi az embert, ami szinte már halhatatlanság.
Vámos Miklós
-
A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre.
Szent-Györgyi Albert
-
Az emberrel (...) negyven-ötvenöt éves koráig valóságosan megtörténik az élet. Akkor már tud valami foghatót, igazit; ez a tudás nem bölcs, nem is "mély", nem elégít ki; de addig már látott az ember halottakat és élőket, az élet csodálatosan ismétlődik, semmi sem történik úgy, ahogy várjuk, semmi nem olyan meglepő.
Márai Sándor
-
A fontos történetek jönnek veled egész életedben, és mindig másképp szólnak hozzád, úgyhogy szerintem ugyanúgy, ahogy a fontos barátokat vagy a fontos kapcsolatokat, a fontos történeteket is ápolni kell, és nem csak azt mondani, hogy "oké, ezt már olvastam".
-
Vannak egyszer használatos könyvek, az ember elolvassa őket, talán még tetszik is neki, élvezi, de sejti, hogy soha többé nem veszi a kezébe, akár ott is hagyhatjuk a vonaton a következő utazónak. Vannak viszont többször használatos könyvek, azokra időről időre gusztusunk támad, öt- tíz évenként belelapozunk, esetleg megint elolvassuk, és az a vicc, hogy ezek mindig mások, valahányszor beléjük mélyedünk. Tulajdonképpen csak ilyeneket érdemes tartani otthon, ami a szépirodalmat illeti.
Vámos Miklós
-
Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.
George Orwell
-
Minél jobban ismered önmagadat, annál mélyebben tudod átélni a saját életedet. Egy picit olyan világban élünk, ami mindig azt ajánlja, hogy kívülről várd a segítséget. Minden megvásárolható, holott a lényeges dolgok benned zajlanak. A könyvek és a jó olvasmányok magadhoz juttatnak közelebb. Minél több az életedben az a szegmens, amit saját magad állítasz elő, az ebédtől a mosogatásig, vagy hogy megvarrsz egy terítőt, minél jobban te szervezed meg az utazásodat, és nem az utazási iroda, annál mélyebben tud élményszerûen mûködni számodra a világ.
Háy János
-
Az életút második felének egyik kellemes velejárója, hogy az ember úgy tudja olvasni saját, múltban írott írásait, mintha azokat egy idegen írta volna, mégpedig olyan témákról, melyeket már rég elfelejtett. Olyan, mintha egy másik "én" használta volna a tollat.