Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A fontos történetek jönnek veled egész életedben, és mindig másképp szólnak hozzád, úgyhogy szerintem ugyanúgy, ahogy a fontos barátokat vagy a fontos kapcsolatokat, a fontos történeteket is ápolni kell, és nem csak azt mondani, hogy "oké, ezt már olvastam".

😎 Attitűd 🎭 Kultúra
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az események, azok a fontosak. A történet fontos. Ami történik, az változtatja meg az ember életét, és nem az számít, hogy hol és kivel esett meg. Fabio Geda
  2. Csak olyat mondj, amit valóban úgy is gondolsz. Az élet rövid, nem szabad tönkretenned azzal, hogy folyton a következményeken aggódsz. Teljes, intenzív és boldog életet kell élned, akár egy nyitott könyv, amely elérhető bárkinek, aki bele akar olvasni. Osho
  3. Mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy velünk együtt a világnak is vége lesz. Az igazság azonban az, hogy ismerőseink, barátaink és szeretteink tovább élnek, és általuk mi magunk is. Nem arra fognak emlékezni, amid volt, hanem arra, amit tőled kaptak. Nem az a lényeg, hogyan néztél ki, hanem az, ahogyan éltél. És ne csak a nevedre emlékezzenek, hanem a történetedre is. Tonya Hurley
  4. Életbevágó emlékezni arra, hogy ki vagy valójában. Ez nagyon fontos. Egyáltalán nem jó ötlet más emberekre vagy dolgokra számítani, hogy majd ők megteszik ezt helyetted, tudod. Mindig eltévesztik. Terry Pratchett
  5. Nem az a fontos, hogy száz százalékig igaz legyen egy történet. Ami fontos: az a sztori, a tanulság, hogy marad-e valami, miután elmesélték (...). Csak ez számít.
  6. Értsétek meg, hogy a barátok az életben jönnek és mennek, de van egy pár, akikhez érdemes ragaszkodni. Dolgozzatok keményen, hogy a földrajzi és életvitelbeli eltávolodásokat áthidaljátok, mert ahogy öregedtek, egyre jobban szükségetek lesz az olyan emberekre, akik ismertek fiatalon.
  7. Az életünk is attól értékes, hogy nem tart örökké. Óvnunk kell, mert egyszer véget ér. (...) Szerencse kérdése, hogy mennyi időnk van. Időpocsékolás más életét élni. Inkább a sajátunkat élvezzük, éljük aszerint, ami fontos számunkra, ez a lényeg! Ha nem is mindig sikerül, legalább megpróbáltuk.
  8. Bizonyos dolgokat érdemes megőrizni, bármilyen ócskák, elnyûttek, töröttek is. Az ilyen holmik nem puszta tárgyak - bensőséges viszony fûz hozzájuk, szerves részei az életednek. Shunmyo Masuno
  9. A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerûen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínûséggel az lesz. Darren Shan
  10. Élj úgy, hogy soha semmit ne kelljen majd megbánnod! Ha valami fontos neked, akkor vigyázz rá! Nem számít, mennyire nehéz vagy félelmetes, tovább kell próbálnod, akkor is, ha az életedet kell kockáztatnod érte. Védd meg őket két kezeddel, és soha se add fel!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat