Azért fontos szembenézni halandóságunk tényével, mert kisöpri az életünkből az összes felszínes, gyarló vacakot. Az emberek többsége arra pocsékolja az idejét, hogyan szerezzen még valamivel több pénzt, még egy kicsivel több hírnevet és figyelmet, még egy kicsivel több bizonyosságot arra, hogy igaza van, vagy szeretik, a halál viszont egy ennél sokkal fájdalmasabb és fontosabb kérdéssel szembesít: mi az örökséged? Miben lesz más és jobb a világ, miután elmentél? Milyen nyomot hagysz magad után? Mire és kire hatottál?

Kapcsolódó idézetek

1. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
2. A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan. Fredrik Backman
3. A halál olyan, mint valami rejtélyes dolog, egy folyamatos kérdés, ami még a legboldogabb napjainkban is foglalkoztatja gondolatainkat. Ha végül úgyis meg kell halnunk, akkor mi értelme van az életnek? Minden embert ez a kérdés foglalkoztat, erre keres választ. (...) És ha meg is találjuk rá a választ, az még nem jelenti, hogy valaminek a birtokában vagyunk, hanem azt, hogy attól kezdve szabadon élhetünk. Susanna Tamaro
4. Szembenézni a halandóságunkkal rémisztő. Nagy bátorság kell hozzá. És amikor beszél róla az ember, a legcsodálatosabb, hogy akármilyen szörnyû is, közelebb hozza az emberekhez, akiket szeret. Emlékeztet arra, hogy mi az igazi az életben. És ez jó.
5. Mindannyian meghalunk, ez a sorsunk, az embereké. Tudjuk ezt, és mégis, a halállal szembesülve ragaszkodunk az élethez. Amikor magam is elérkezem a véghez, a lehető legkevesebb kötődésre fogok törekedni. Szeretném úgy elhagyni ezt a világot, hogy azt gondolhassam, jó életem volt. Shunmyo Masuno
6. Mert ha az ember vesztét érzi, szeretne minél többet hátrahagyni önmagából. Egyikünknek sem esik jól nyom nélkül eltávozni ebből a világból. Rettenetes meghalni úgy, hogy az ember tudja: semmi nem marad utána.
7. A legtöbb ember számára a halálban nem az a legfélelmetesebb, hogy meghalnak, hanem a haldoklás, a szenvedés. Nagy különbség. Hogy ennek a mélyére ássunk, nagyon hasznos leválasztani a mintegy szükséges szenvedést az olyan szenvedéstől, amin viszont változtathatunk. Az előbbi az élet természetes, nélkülözhetetlen eleme, az alku része, és ennek teret kell adnunk, felnőnünk és alkalmazkodnunk kell hozzá. Nagyon jót tud tenni, ha felismerjük az önmagunknál nagyobb erőket. Ezek arányosságot adnak, mint egy kozmikus kiegyenlítődés.
8. Azt gondoljuk, hogy az élet a teljesítendő feladatokról, a szoros időbeosztásról és a sikerről szól. Sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a pénznek és az anyagi javaknak. (...) Ha meghalunk, a pénzünket vagy az anyagi javainkat nem tudjuk magunkkal vinni a mennyországba. Csak az emlékeket, és a szeretetet, amit földi életünk során gyûjtöttünk össze.
9. Szerintem az emberek nagy része azt hiszi, nincs rosszabb annál, mint ha valaki haldoklik. Pedig van: ha annak a halálát kell végignéznünk, akit nagyon szeretünk, azzal a tudattal, hogy nekünk tovább kell élnünk.
10. A halál az élet természetes része, a születés ellenpólusa. Ugyanúgy a gyász is. A gyászt nem lehet eltüntetni, el lehet nyomni ideiglenesen, de bennünk marad. Csak azt érezzük olyankor, hogy valami nyomaszt minket, ami nem oldódott fel. Azt érezzük, hogy valami nincs rendben.