Ugrás a tartalomra
Azért jó volna, ha (...) kilencventől olyan hazát tudtunk volna építeni, amilyen például a Zene Háza a Városligetben, ahol nem a víz, hanem a tehetség, a tudás, a szakértelem, az érzékenység, az egymás iránti figyelem és a jóakarat az úr.
Kapcsolódó idézetek
-
Hiszek a sokszínûségben, az elfogadásban. Hiszek abban, hogy lehetünk még egy olyan ország, ahol nem a mindennapi gyûlölet dominál, ahol nem utálnak valakit azért, mert valamiben más, ahol nem támadnak egymásra emberek azért, mert mást gondolnak a világról, másra szavaznak, ahol a tisztelet erősebb, mint az utálat, ahol árokásás helyett hidakat építünk, ahol szabadon lehet gondolkodni, szeretni, élni. (...) És ez csak rajtunk múlik. Senki máson. Tegyünk együtt azért, hogy jobb legyen ebben az országban élni, hogy ne kapásból támadjunk, hogy ne ítélkezzünk, hanem beszélgessünk, vitatkozzunk, érveljünk. Az előre visz. Minden más csak mérgez. És azzal csak ártunk, magunknak is.
Balatoni József
-
Nevezzétek ki a derék zeneszerzőt karmesterré vagy zeneigazgatóvá, a költőt udvari költővé, a festőt udvari arcképfestővé, a szobrászt udvari portréfaragóvá, s hamarosan nem lesz egyetlen haszontalan ábrándozó sem, csupa jól nevelt és szelíd erkölcsû, hasznos polgár él majd országotokban.
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
-
- Haza? - ismételtem. - Mit tud maga az otthonról? Tudja, az otthon, az nem csak egy hely. Az emberek teszik azzá. Az emberek, akik törődnek egymással.
Meg Cabot
-
Az otthon nem csak tégla meg malter, (...) hanem egy érzés is. Az érzés, hogy tartozunk valahová és persze a szereteté, egy jobb jövőé, a reményé.
-
Hiszek a színházban, mint a gondolat ragyogásának legfőbb hirdetőjében. (...) Hiszem, hogy egy nagyvárosban - de még egy kisvárosban vagy faluban is - egy kiváló színház külső látható jele egy belső ígéretes kultúrának.
Laurence Olivier
-
Azt akartam mondani, hogy Magyarország is csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerûnek lenni. (...) De ez az ország semmitől nem fél úgy, mint a minőségtől, s az igazi mûveltségtől, amely valóban hősiesség.
Márai Sándor
-
A színházhoz (...) kell egyfajta elemelkedettség. Olyan kreativitás és ösztönös zsenialitás, amit megfogalmazni nehéz, de az igazán jó színházrendezőkben megvan.
-
Több jóakaratú ember kell, akik toleránsabbak, türelmesebbek, kedvesebbek és együttérzőbbek. Ezekben a tulajdonságokban pedig nem elég hinni, meg is kell testesíteni őket.
Daniel Goleman
-
Vannak (...) házak, melyekben békesség és öröm tanyázik. Ha megpillant az ember valahol egy ilyen házat, egyszerre úgy érzi, mintha hazaérkezett volna. Otthonszaga van a füstnek, mely belőle fölszáll. Nevet az ablaka, s az ajtaja hívogat. Az ember érzi benne a békét és a meleget, mely mint egy láthatatlan napfény, beragyog mindent maga körül.
Wass Albert
-
A külföldi életvitelnek (...) technikája van. Mindenekelőtt otthonteremtő képességre van szükség, amely nem adott, idővel fejlődik ki.