Ugrás a tartalomra
Aznap éjjel az ágyamban fekve azon gondolkoztam, hogy a nyári kalandok milyen gyorsan összejönnek, és aztán milyen gyorsan kipukkadnak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az álmok lassan válnak valóra, és oly gyorsan elillannak.
-
Megosztottuk egymással az álmainkat, és rengeteg tervünk volt. (...) Ma már úgy érzem, mintha egy rossz, de múló álom lett volna. Hogyan lehetséges, hogy két ember egymásba szeret, s olyan sok mindent megosztanak egymással, aztán ez az egész szinte egyetlen éjszaka szertefoszlik.
-
Aznap, hogy elmentél, lefeküdtem, és egy álló hétig fel sem keltem az ágyból. Feküdtem, gondolkoztam, hogy miért is rontottam el életem legnagyobb esélyét. Hogy együtt lehetek valakivel, aki szép, okos és egészséges. Azzal, akivel egy csapatban játszhatnék.
Jeffrey Eugenides
-
Próbáltam álmodozni, de gondolataim folyton elkalandoztak.
-
Úgy hullottam alá a szerelembe, ahogy az ember elalszik: lassan, azután egyszerre.
John Green
-
A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.
-
Lebuktam ím és fölmerültem,
Szorítva gyöngyházálmokat,
Megsebzett szívvel, szédülten,
Felnőtt lettem egy perc alatt.
-
Az este, ahogy feküdtem az ágyamban, és bámultam a csillagokat, arra gondoltam: hova a francba lett a tető?
-
A mai nap jól indult, de aztán felkeltem.
-
Ez a veszélyes az álmokban... az, hogy az ember olyan gyorsan beléjük tud keveredni.
Alexandra Bracken