Ugrás a tartalomra
Azok, akik nem képesek bizonyos mértékû kontrollt gyakorolni az érzelmi életük fölött, olyan belső harcokat vívnak, amelyekkel gyakorlatilag szaboltálják képességüket a koncentrált munkára és a tiszta gondolkodásra.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak emberek, akik állandóan harcolnak, csak úgy képesek élni. Mások megvetik a harcot, de bármit is tesznek, képtelenek elkerülni.
-
Vannak lelki harcok, melyeket leküzdeni nem tudunk, bármily erőseknek érezzük is magunkat.
-
Az élet egy harc. Az emberek harcolnak a kapzsiság és a tudatlanságuk belső ellenségeivel. Sokan megsebesülnek - vágyaik golyóitól.
Paramahansza Jogananda
-
Sokan úgy élik az életüket, hogy látszólag álmaik, céljaik valóra váltásán fáradoznak, ám eközben tudattalan hiedelmeik azt sugallják, hogy úgysem kaphatják meg, amire vágynak. Amikor aztán kudarcot vallanak az áhított eredmények elérésében, immár tudatosan is rögzül bennük, hogy tényleg nem érhetik el, amit szeretnének.
-
A legtöbb ember képes kezelni a rá nehezedő nyomást és feszültséget és az ebből adódó konfliktusokat. Vannak azonban olyan, lelkileg sérült emberek, akik gyermekkori traumák vagy más stresszhatások következtében képtelenek kontrollálni az érzelmeiket.
-
Az önmagával vívódó, elégedetlen, helyzeteivel küszködő ember lehet pszichésen egészséges, sőt! - belső küzdelmei éppen az egészségéből, problémabelátásából, a változás és a változtatás igényéből fakadnak.
Popper Péter
-
Vannak emberek, akik különleges erőfeszítéseket tesznek, hogy problémáikat elkerüljék, messze eltávolodnak attól, ami jó és ésszerû lenne, csak hogy ne kelljen szembenézni problémáikkal; aprólékosan kidolgozott képzetvilágban élnek, melynek gyakran semmi köze a valósághoz.
-
Sokan nehezen birkóznak meg az élet kiszámíthatatlanságával, ezért próbálnak szokások mögé rejtőzni, ezért akarják lezárni komfortzónájuk határait.
Al Ghaoui Hesna
-
Vannak emberek, akiknél a testük átveszi az irányítást az életük felett. A test igényei, sürgető szükségletei diktálnak. Fogalmuk sincs róla, hogy jószerivel beadták a kulcsot.
David Levithan
-
Vannak, akik nem képesek beletörődni az emberi dolgok körüli bizonytalanságba. Különös rendszereket építenek, bolond nézeteket vallanak, őrült módra értelmezik a valóságot.