Ugrás a tartalomra
Vannak lelki harcok, melyeket leküzdeni nem tudunk, bármily erőseknek érezzük is magunkat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az erősek és a gyengék gyakran nem azok, akiknek látszanak. Rengeteg ember némán vívja fájdalmas belső harcait.
Guillaume Musso
-
Az érzelmekkel szemben tehetetlenek vagyunk. Nincs fölöttük hatalmunk, ránk törnek, uralkodnak rajtunk.
Lascar
-
Néha az érzelmek túl soknak bizonyulnak az emberek számára, még a legösszeszedettebb harcosnak is.
J. R. Ward
-
Minden harcot meg lehet vívni, de van, amelyiket nem lehet megnyerni. Ám inkább veszítsünk, mint hogy előre feladjuk.
-
Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Õk bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg.
Oravecz Nóra
-
Áttörhetetlenül erős lehet a páncél, mit némelyekkel szemben a lelkünk köré növesztünk.
-
A régi fájdalmak nem múlnak el. Sőt, ezek formálnak minket, ezekbe kapaszkodunk, amikor határhelyzetekben kíméletlenek és érdesek leszünk.
-
Azok, akik nem képesek bizonyos mértékû kontrollt gyakorolni az érzelmi életük fölött, olyan belső harcokat vívnak, amelyekkel gyakorlatilag szaboltálják képességüket a koncentrált munkára és a tiszta gondolkodásra.
Daniel Goleman
-
Az érzelmekkel szemben tehetetlenek vagyunk, ránk törnek, nem uralkodhatunk rajtuk. Felróhatjuk magunknak tetteinket, kimondott szavainkat, de az érzelmeinket nem, egész egyszerûen azért, mert nincs hatalmunk fölöttük.
Milan Kundera
-
Néha vannak olyan harcok, amikből ki kell maradnunk.