Ugrás a tartalomra
Azok az emberek, akik az ősök öröklött kényszerének teljesen ki vannak szolgáltatva, többnyire én-gyenge személyek, akik nem egyéni sorsukat élik, hanem a kényszerbéli családi sorsot az én nélkül kényszerûen ismétlik. De sors-e a múltban már egyszer lefutott élet puszta megismétlése? Az évek során egyre inkább ama felfogás felé hajlunk, hogy a kényszersors az én szabad választása nélkül tulajdonképpen nem sors, hanem csak én nélküli élet, és éppen ezért egy sors nélküli vegetáció. Csak az, aki maga választ, rendelkezik saját, személyes sorssal.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit úgy nevezünk, hogy sors, az bennem van, a génjeimben, a szocializációmban, de ettől még napról napra és óráról órára választás előtt állok. Tőlem függ, megélem-e a sorsomat, és ha igen, hogyan.
-
Abból, amit régen sorsnak neveztek, ma már sok függ tőlünk magunktól. Csakhogy ezzel a felelősségünk is nagyobb. A tétlen sorselfogadás idegen a mai dinamikus kor számára, s ez hat arra is, hogy miként közelítünk az öregedéshez, amelyet értelmes előkészítéssel és alakítással életünk még formálható szakaszává szeretnénk tenni.
-
Minden embernek megvan a maga sorsa. A saját, máséhoz nem hasonlítható sorsa. (...) Vannak dolgok, amelyek az ember akaratától vagy törekvésétől függetlenül léteznek, de végeredményben mégsem tudják alakítani az ember sorsát, vagy ahogy gyakran mondják, nem tudják a sors kénye-kedvére kiszolgáltatni az embert. Hát persze csak akkor, hogyha maga az ember sem mond le a harcról.
-
Az én generációm már a végét járja, és minden halállal úgy érzem, mintha egy darabot téptek volna ki belőlem. Soha többé nem lesz senki hozzánk hasonló, miután eltûntünk, de persze soha nem lesz senki máshoz hasonló sem. Az elhunyt embereket nem lehet helyettesíteni. Az általuk hagyott ûr betöltetlen marad, hisz minden ember sorsa - genetikai és neurális sorsa -, hogy egyedi személy legyen, a saját úját kövesse, a saját életét élje, és a saját halálával fejezze be életét.
Oliver Sacks
-
Múltunkat visszük magunkkal, össze vagyunk kötve a jövővel, és mi döntjük el, hogy ragaszkodunk-e hozzá, azt akarjuk, hogy mindig a közelünkben legyen, vagy elengedjük. A sors az, ami adatott nekünk, és amit magunknak alakítunk.
Alice Hoffman
-
Nem sors, amit kényszerből választ az ember.
-
Az egyén életében nem a rokonság, nem a származás, nem a gének a döntők, hanem az egyéni adottságok, a neveltetés, a sors, vagyis az, hogy az egyén milyen lehetőségeket kap és hogyan él velük.
Nádasdy Ádám
-
Az élet döntésekről szól, sorsunk a döntéseink összege. Egy részüket meghozzák helyettünk. Nem dönthetjük el, mikor és hol születünk meg, nem választhatjuk meg a rokonainkat, még azt sem, hogy kit szeretünk, de azt igen, hogy hogyan szeretünk.
-
Nem dönthetünk, elfogadjuk-e az életünket. Nincs választásunk. Ránk kényszerítik. De mi dönthetünk, hogyan éljük. Vagy hogyan nem. Ez is egy választás.
-
A sors mindössze keret, amelyen belül az egyén bizonyos szabadsággal, sőt, felelősséggel rendelkezik. Egyszóval hiába határozza meg a sors az életünk legfőbb eseményeit, mindig van választásunk.