Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azok az emberek, akiken egy ízben már felülkerekedtünk, jelenlétünkben rendszerint már előre legyőzöttnek érzik magukat. Ha megpróbálnak is szembeszállni, ez semmit nem jelent, hiszen a víz mindig lefelé folyik.

Maurice Druon
⚖️ Igazság 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A győzelmek hajlamosak lekopni az emberről. A vereségek (...) azonban ott maradnak velünk, megérintik a vállunkat, lelassítják a lépteinket, kísértenek álmunkban. Harlan Coben
  2. Ha úgy próbálunk győzni, hogy már eleve feladjuk azokat az eszméket, amelyeket mi képviselünk, és az ellenségeinket utánozzuk, akkor elvesztettük a harcot, még mielőtt a csatára kerül a sor. Még ha ilyen módon győzni tudnánk is, annak sem lenne semmi értéke; az ilyen győzelem rosszabb, mint egy vereség.
  3. Akik vereségnek érzik az újulást, azok felett az elmúlás győz, amely ellen felesleges hadakozni.
  4. Talán már meg is szoktuk ennenmagunk hiányát. Rászoktattak, akik máris mindent elvégeznek (hiába mondják, hogy helyettünk): nélkülünk. Mi már nem is vagyunk, csak akkor, ha útban valakinek. Szilágyi Domokos
  5. Az emberek számára az idő olyan, mint egy folyó. Csapdába estünk a sodrásában, sodródunk a múltból a jelenbe, mindig egy irányba. George R. R. Martin
  6. Épp ez a lényeg, hogy nem visszakozhatunk. Rájövünk, hogy a dolgok soha többé nem lehetnek olyanok, mint régen. Ez ellen nem tehetünk semmit, mert akik most vagyunk, azokat egy világ választja el azoktól, akik akkor voltunk.
  7. Ahogy a víz lefelé folyik, úgy mindenki lefelé próbálja tovább nyomni az agressziót, a nála kiszolgáltatottabb emberen, állaton leverni azt, amit másutt nem tud. Tóth Krisztina
  8. Akit legyőznek, lázadó. A győztesek sohasem lázadók. Anatole France
  9. A múlt elől nem lehet meglépni, mindegy, milyen messzire és milyen gyorsan futunk. Lassan, de biztosan beér minket. Mi kifulladunk, de a múlt soha. Hiába akarjuk hátrahagyni, nincs menekvés.
  10. Az emberek olyan veszteseket akarnak látni, akik végül győztesek lesznek. Vagy egy győztest, akiből vesztes lesz. De egy vesztest, aki vesztes marad? Az túlságosan önmagukra emlékezteti őket. Önmaguk pedig nem érdekli őket. Charles Bukowski
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat