Ugrás a tartalomra
Azok számára, akik készen állnak rá, olyan dolgok is láthatóvá válnak, amiket a többiek elképzelhetetlennek tartanak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az, aki tudja, hogy bármi lehetséges, olyasmit is meglát, amit mások nem.
Matt Haig
-
Vannak emberek a földön, akik el tudják hitetni a társaikkal, hogy azt is látják, amit nem látnak.
Henry Rider Haggard
-
Néha épp azok, akikről senki sem hinné, hogy képesek bármire, tesznek elképzelhetetlennek tûnő dolgokat.
-
A jövő azoké, akik látják a lehetőségeket, mielőtt azok nyilvánvalóvá válnak.
John Sculley
-
A legtöbb ember azt látja, aminek a látására felkészült.
John Steinbeck
-
Néha azok, akikről nem képzelünk semmit, tesznek olyasmit, ami mások számára elképzelhetetlen.
-
Elképesztő, milyen világosak lesznek a dolgok, ha külső szemszögből tudunk rájuk nézni.
-
Ami Istenből látható, elég nekem ahhoz, hogy higgyem azt is, ami láthatatlan.
Aquinói Szent Tamás
-
Légy nyitott arra, ami nem tûnik lehetségesnek, és ámulsz majd, hogy mi történhet.
Maddie Dawson
-
Az emberek sokkal inkább hajlamosak elhinni magukról, hogy képesek valamire, ha ismernek valakit, aki már megtette ugyanazt. A lehetetlen ekkor hirtelen lehetségessé válik, mi több, elérhetővé.