Ugrás a tartalomra
Azokról gondoljuk, hogy igazán foglalkoznak valamivel, akik naponta Zenonnal, Pythagorasszal, Democritusszal és a szép tudományok mestereivel: Aristotelesszel, Theophrastusszal akarnak együtt lenni, mint legjobb barátaikkal. Ezek közül mindegyik ráér, mindegyik úgy bocsátja el azt, aki fölkeresi, hogy az boldogabb, és nő a szeretete iránta. És egyikük sem tûri, hogy bárki üres kézzel távozzék tőle; minden halandó fölkeresheti őket éjjel is, nappal is.
Kapcsolódó idézetek
-
A mûvészetek tanulmányozása, akárcsak a régi szerzőké, bizonyos tartást kölcsönöz a számunkra, kielégülést eredményez bennünk magunkban; nagy témákkal és nagy érzeményekkel töltvén meg bensőnket, úrrá lesz minden vágyon, amelyek kifelé törekednek, ápol viszont minden méltó igényt a csöndes kebelben; és miként festők, szobrászok, építészek, úgy jár a mûkedvelő is: magányosan dolgozik olyan élvezetekért, amelyeket másokkal megosztania eszébe sem jut.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Ami engem illet, azokat a költőket szeretem, akik tudnak verset írni, azokat az orvosokat, akik tudnak gyógyítani, és azokat a festőket, akik tudnak festeni.
Oscar Wilde
-
Az, aki megpróbálja összebékíteni egymással a költészet, az újságírás és a természettudomány egymástól homlokegyenest különböző világát, akárhogy is, de megdobogtatja a szívemet. Valamiféle szimultán sakkot játszik a szép, a jó és az igaz arisztotelészi erényeivel.
David Van Reybrouck
-
Aki igaz barátjára néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van, hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik emlékezetében, és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották szeretetüket barátaik iránt.
Marcus Tullius Cicero
-
Ha vitánk tárgya valami jogi dologra vagy emberekkel foglalkozó más tudományra vonatkoznék, melyben nincs sem igazság, sem tévedés, akkor biztosan lehetne rá számítani és remélni, hogy az, aki az élesebb elme, leleményesebb vitatkozó és a nagyobb olvasottság adományával tûnik ki, szellemének fölényét érvényesítheti és dicsőséget arathat. De a természettudományok terén, melyeknek következtetései igazak és szükségképpiek, ahol az emberi önkénynek nincs helye, óvakodni kell, hogy tévútra ne kerüljünk, mert ezer olyan embert, mint Demoszthenész vagy Arisztotelész, kiüthet a nyeregből egy egészen középszerû szellem, ha olyan szerencséje van, hogy rátalál az igazságra.
Galileo Galilei
-
Lesznek mindenkor emberek, akik erre az önmaguk iránt való érdeklődésre, érzéseiknek ily beható megfigyelésére jogosultak, költők, akik kiváltságos lelki életüket biztosan, szépen tudják kifejezni, és ezáltal más emberek érzelmi világát gazdagítják.
Thomas Mann
-
Legközelebb azok állnak hozzánk, akik a leginkább megértik, mit is jelent nekünk az élet, akikben a mi érzéseink kapnak új erőre, akik győzelemben és vereségben a kezünket fogják, akik megtörik magányunk csendjét.
-
Hitvány emberek is lehetnek kellemesek egymás számára, persze nem mint hitvány vagy közömbös tulajdonságú emberek, hanem például ha mindkettő zenész, vagy az egyik zenekedvelő, a másik meg zenész. És ilyenformán minden emberben van valami jó, ami összekapcsolja őket.
Arisztotelész
-
Csak a jó minőségû tanár lehet mesterré, csak az a tanár, aki maga is élvezi, amit csinál, akinek a számára a tanítás, az együttlét a gyerekekkel, a világra való rácsodálkozás élmény és öröm. Aki nem a biztos, egyetlen válaszokat tudja, hanem akit a bizonytalan sokféleség csábít állandó továbbkutatásra.
Vekerdy Tamás
-
Az a hajlam, hogy higgyünk egy isten vagy több isten létezésében, összhangban van azzal, hogy akarva, nem akarva mindenütt ágenseket látunk, bár ebben az esetben az ágenst ideális ágenssé, a lehető legjobb elmévé nagyítjuk föl. Talán Isten a végső képzeletbeli barát.