Az a hajlam, hogy higgyünk egy isten vagy több isten létezésében, összhangban van azzal, hogy akarva, nem akarva mindenütt ágenseket látunk, bár ebben az esetben az ágenst ideális ágenssé, a lehető legjobb elmévé nagyítjuk föl. Talán Isten a végső képzeletbeli barát.

Kapcsolódó idézetek

1. Gyakran mondják, hogy az agyban van egy Isten-formájú hézag, amelyet muszáj betölteni: pszichológiailag szükségünk van Istenre – a képzeletbeli barát, apa, nagy testvér, gyóntató, bizalmas személy szerepét betöltő személyre – és ezt a szükségletet ki kell elégíteni, akár van Isten, akár nincs. De nem lehet, hogy Isten benyomul egy olyan hézagba, amelyet sokkal jobb lenne, ha más töltene ki? Mondjuk a tudomány? Vagy a mûvészet? Richard Dawkins
2. Ahogyan a társas kapcsolatok jót tesznek velünk, úgy egy transzcendens valami is kellemes érzéssel tölt el minket - hihetünk egy istenségben, de hihetünk a tudományban is. Csak ennek a mindenekfeletti kapcsolatnak az átérzésével vagyunk képesek kétségbeesés nélkül szembenézni a saját halálunkkal.
3. Állapítsuk meg: "Vagy van Isten, vagy nincs." Mármost melyik felfogás mellé álljunk? Az ész ebben nem dönthet: végtelen káosz választ el bennünket. E végtelen távolság legvégén szerencsejáték folyik, s az eredmény fej vagy írás lesz. (...) Mérlegeljük, mit nyerhet vagy veszíthet, ha fejre, vagyis arra fogad, hogy van Isten. Értékeljük ezt a két eshetőséget: ha nyer, mindent megnyer; ha veszít, semmit sem veszít. Fogadjon hát habozás nélkül arra, hogy van. Blaise Pascal
4. Nemrég visszatértem ahhoz a meghatározáshoz, amely így hangzik: Isten legbelső monológjaink partnere. Amikor teljesen egyedül vagyunk, amikor legvégső magányunkban és legvégső őszinteségünkben önmagunkkal folytatunk párbeszédet, jogos, hogy belső beszélgetésünk partnerét Istennek nevezzük tekintet nélkül arra, hogy ateistának, vagy hívőnek tartjuk magunkat. A különbség csak akkor válik észlelhetővé, ha az ateista azt mondja, hogy ez csupán egy benső monológ, a hívő pedig azt, hogy párbeszédet folytat valakivel, aki nem ő. De valóban fontos, hogy a végső magány látszatmagány-e, vagy sem? Nem inkább az a fontos csak, hogy az őszinteségünket előhozza? Ha van Isten, meg vagyok győződve róla, hogy nem fogja rossz néven venni, ha valaki összetéveszti Õt saját magával. Viktor Emil Frankl
5. Egy keresztény képes elfogadni egy világot, melyben 9999 isten nevetséges és hamis tévképzet, az ő istene viszont - az Ószövetség Istene - igaz, valós és élő istenség. Egy keresztény ateista marad szinte az összes többi isten tekintetében, viszont teljesen teista lesz, ha a saját istenségére kerül a sor. Teljesen észszerû megszabadulni szinte minden istentől - teljesen felfoghatatlan megszabadulni attól az egy utolsó istentől. Stefan Molyneux
6. Ha őszintén szereted Istent, nem kéne, hogy az legyen a célod, hogy minél jobban megértsd őt? Amikor több különböző Istennel kapcsolatos véleménnyel találkozol, nem kellene kérdéseket feltenned, bizonyítékok után kutatnod, és kitalálnod, hogy melyik az az egy, amelyik a legvalószínûbben igaz? Nem tûnik úgy, hogy sértés Istennel szemben, ha úgy teszel, mintha nem számítana? Igen mély különbségek vannak a különböző vallások között, egyáltalán nem magától értetődőek, és nem lehet mindegyiknek igaza. (Jóllehet, ahogy az ateisták szeretnek rámutatni, az viszont lehetséges, hogy mindegyik téved.) Greta Christina
7. Mindnyájan ragaszkodunk képekhez és képzetekhez, látható és kézzelfogható dolgokhoz, bár tudjuk, hogy nincs belőle semmi hasznunk. Én például a jószerencsében bízom (...), mintha nem tudnám már nagyon régóta, hogy egészen másfajta istenek gyakorolják a hatalmat: a véletlen és a szükségszerûség, e kérlelhetetlen erők.
8. Szeretjük magunkat független lénynek tekinteni, aki ura a saját sorsának. Közben pedig elképesztően függünk egyrészt a környezettől, másrészt ki vagyunk szolgáltatva a véletlennek. Egyszerûen bármi, bármikor megtörténhet. Illúzió, hogy a sorsunk kézben tartható. Kormos Anett
9. Isten azt állítja magáról, hogy ő szeret. Akár érezzük, akár nem, ez a szerető Isten mindannyiunkat számtalanszor megsegít. Vajon lehetséges-e akkor, hogy egyidőben létezzék egy jó Isten, és egy gyilkos, aki olyan lángoló lelkesedéssel szeleteli fel mindannyiunk életét, mint egy rohadt mészáros? Vagy talán Isten és az emberek közé egy szellemi tolvajbanda ékelődött, annyira karcsú bûnözők, hogy már testük sincsen, annyira agyafúrt szellemek, hogy számukra semmiség megvetendő tetteiket az Isten számlájára íratni. Mi az igazság? Hogyan indokolható a szenvedés, a bûn, a gúnyolódás, a kínzás? Daniel Banulescu
10. Egyeseknek olyan tág és olyan rugalmas képük van Istenről, hogy bárhol keresik, szükségképpen rátalálnak. Olyasmit hallani, hogy "Isten a legnagyobb", vagy "Isten a mi jobbik természetünk", vagy "Isten a világ". Természetesen, mint minden szónak, "Istennek" is olyan jelentést tulajdonítunk, amilyet csak akarunk. Ha azt mondjuk, "Isten az energia", egy szénrakásban is könnyen rábukkanunk Istenre. Steven Weinberg