Azt beszélik, az ilyen pillanatokban az ember szeme előtt lepereg az élete. Ez nem igaz. A halál küszöbén a tudatot teljes egészében kitölti a bénító félelem olvadt gyantája. A vég közelsége minden gondolatot elsötétít, elvész a test feletti kontroll, még a belek is elárulják a tulajdonosukat - a valódi halálban nincs semmi hősies és magasztos.

Kapcsolódó idézetek

1. Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító. Ambrus Zoltán
2. A halált az emberek, akik még nem ismerik, összetévesztik a meghalással, s ezért félnek tőle; mintha valaki a szülést, ami vér és sikoly, összetévesztené az élettel! A halál egészen más. Úgy meg tud tölteni egy embert, mint a kegyelem, vagy mint a mustárgáz a tüdőt: minden pórusunk megtelik vele. A halál teljes. Az emberi életben nagyon kevés dolog van, ami olyan teljes lenne, mint a halál. Márai Sándor
3. A halál olyan tény, amellyel mindnyájunknak szembe kell néznünk. Jöhet egy hosszú élet végén; de hirtelen elragadhat fiatal és erős embereket is. A halál elkerülhetelen. Mihelyt megszülettünk, elkezdünk feléje haladni. Nem annyira az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan.
4. Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek a félelemmel. Hagyom, hogy áthatoljon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utána fordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam. Frank Herbert
5. Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk, mivel azonban nem ismerjük a pontos időpontot, nem veszünk tudomást erről a tényről, és inkább mindennapi problémáinknak szenteljük magunkat. Életünk gyakorta értelmetlennek tûnik. Akik a halál küszöbén állnak, sohasem osztoznak ebben az érzésben. Bármily paradox, csak a halál bizonyossága adhatja meg az élet igazi értelmét. Georg Klein
6. Az időnek minden bizonnyal nincsen valósága. Csak szellemünk illúziója. Ha pedig nincsen idő, hogyan hozhatná el halálomat? (...) A halálom van, mindig is volt, és mindig is lesz. Még nem érzem, és mégis van, és nem kell félnem tőle, mert bolondság volna olyannak az eljövetelétől rettegni, ami már el is jött. A halál olyképpen van, mint az utolsó lapja egy könyvnek, amelyet olvasok, de még nem olvastam végig. Anatole France
7. A halál tudata olyannyira félelmetes, hogy életünk nagy részében tagadjuk a tényét. És amikor valaki meghal, nehezen veszünk tudomást róla, és a "meghalt" szó helyett olyan eufemizmusokat használunk, mint "eltávozott", "elköltözött". Ezek a kifejezések azt sugallják, hogy a halál nem végleges, hanem átmenet valamely más állapot felé. Venki Ramakrishnan
8. Különböző intenzitással, de mindenki fél a haláltól, én viszont úgy érzem, hogy az attól való félelem, hogy nem is éltünk, sokkal erősebb bennünk. Az élet vége felé, amikor az ember rájön, hogy lassan már késő lesz, ez az érzés egyre erősödik.
9. Én már láttam az örökkét, és hidd el nekem, nincs benne se szépség, se ragyogás. Az örökké az, amiből az igazi bánat áll. Ahogy néztem anyámat a kórházban, láttam közeledni az örökkét. Olyan közel volt már, hogy meg tudtam volna érinteni. Amikor valaki meghal, eltûnik. A halál az örökké, visszafordíthatatlan és végleges. Ha egyszer megtörténik, semmi sem változtathat rajta. Az örökké minden lehetőség vége, ahol semmi rosszat nem lehet jóvátenni, semmiféle bûnbánatra nincs bocsánat.
10. A halálfélelemmel ugyanúgy szembe kell néznünk, mint minden más félelmünkkel. Képessé kell válnunk arra, hogy elképzeljük a saját elmúlásunkat, meg kell barátkoznunk a gondolattal, ízekre kell szednünk, meg kell szabadulnunk a rémisztő gyermekkori halálképzetektől. Ne higgyük, hogy a halál gondolatát túl fájdalmas elviselni, hogy tönkretesz bennünket, hogy a mulandóságot tagadni kell, hogy életünk értelmetlenné válik az igazság fényében. Az efféle tagadásnak mindig megvan az ára - belső világunk és látókörünk beszûkül, racionalitásunk elhomályosul. Végül beleesünk a teljes önámítás csapdájába. Irvin David Yalom