Ugrás a tartalomra
A halálfélelemmel ugyanúgy szembe kell néznünk, mint minden más félelmünkkel. Képessé kell válnunk arra, hogy elképzeljük a saját elmúlásunkat, meg kell barátkoznunk a gondolattal, ízekre kell szednünk, meg kell szabadulnunk a rémisztő gyermekkori halálképzetektől. Ne higgyük, hogy a halál gondolatát túl fájdalmas elviselni, hogy tönkretesz bennünket, hogy a mulandóságot tagadni kell, hogy életünk értelmetlenné válik az igazság fényében. Az efféle tagadásnak mindig megvan az ára - belső világunk és látókörünk beszûkül, racionalitásunk elhomályosul. Végül beleesünk a teljes önámítás csapdájába.
Kapcsolódó idézetek
-
A halálfélelem mindig ott bujkál a felszín alatt. A halál gondolata egész életünkben kísért minket, ezért védőfalakat építünk - többnyire a tagadásra alapozva -, hogy megbirkózzunk a láthatatlan fenyegetéssel. Mégsem tudunk szabadulni tőle.
Irvin David Yalom
-
Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé.
Albert Schweitzer
-
Az elmúlás tényéhez alkalmazkodni kell, s az ember végtelen találékonysággal terveli ki a tagadás, netán a menekülés különböző útvonalait. Gyermekkorunkban a szülői vigasz, illetve a világi és vallásos hitrendszerek segítségével tagadjuk a halált; később megszemélyesítjük, valós alakká, szörnyeteggé, démonná tesszük. Elvégre ha a halál egy bennünket üldöző démon alakját ölti magára, akár ki is térhetünk előle; és bármilyen rettenetes is ez a halált hozó szörnyeteg, az igazságnál - miszerint saját halálunk csíráit önmagunkban hordozzuk - mégsem borzasztóbb.
Irvin David Yalom
-
Jobb megtanulni, hogyan profitálhatunk a halálfélelemből, mint figyelmen kívül hagyni. Nem kell úgy élnünk, hogy kísért minket a halál, de muszáj tudatában maradnunk a létezés törékenységének. Ez a megértés segíteni fog, hogy a lehető legjobban értékeljük a hátralévő időnket.
Matthieu Ricard
-
De mindig úgy érzi az ember, hogy őt semmilyen baj nem érheti, a golyók elrepülnek mellette, a betegség elkerüli. Az öregkori halál meg olyan távol van, hogy gondolni se érdemes rá. A halandóság tudatában nem lehet élni. El kell feledkezni róla, és ha efféle gondolatok mégis megkörnyékezik az embert, el kell ûzni, el kell fojtani őket, máskülönben meggyökereznek az agyában, növekedésnek indulnak, és gyilkos spóráik megmérgezik az életét annak, aki megadja magát nekik. Nem szabad arra gondolni, hogy te is meg fogsz halni. Abba bele lehet tébolyodni. A tébolytól csak egyvalami menti meg az embert - a bizonyosság hiánya. A halálraítélt élete, aki tudja, hogy egy év múlva kivégzik, az olyan halálos beteg élete, akinek az orvosok megmondták, mennyi ideje van hátra, a hétköznapi ember életétől csak egyvalamiben különbözik: az előbbiek pontosan vagy körülbelül tudják, hogy mikor halnak meg, a hétköznapi ember viszont mentes ettől a tudástól, és ezért érzi úgy, hogy örökké élhet, noha akár másnap egy katasztrófában az életét vesztheti. Nem a halál a rettenetes. Hanem várni a halált.
Dmitry Glukhovsky
-
A halál gondolatának végig kellene kísérnie minden ember életét, ez azonban túlságosan nagy stressz lenne az emberi elmének. Kénytelenek vagyunk úgy élni az életünket, mintha halhatatlanok lennénk.
-
Szembenézni a halandósággal egyáltalán nem könnyû. Hogy elkerüljük ezt a szembesülést, inkább bekötjük a szemünket, és sötétben maradunk a halál és a haldoklás valóságát illetően. Csakhogy a tudatlanság nem áldás - csupán a rettegés egy mélyebb formája.
Caitlin Doughty
-
Fura, hogy a halál mindig bûntudatot vált ki. Sokszor észrevettem. Az ember magát vádolja, azon töpreng, mit kellett volna tennie, faggatózik, vajon ő hibázott-e, titkos magyarázatokat keresgél. (...) Ha ilyesmibe botlom, csak azt javaslom az embereknek, hogy éljék tovább az életüket, és amennyire lehet, fordítsanak hátat a múltnak.
-
Semmi se természetesebb, mint a halál, és mégis, a halál, ha szemtől szembe állunk vele, mintha valami kábultságot keltő ütést mérne ránk. Hiába látjuk előre, abban a nagy pillanatban, amikor csakugyan megjelenik előttünk, fagyos lehelete átjárja, feldúlja, összeborzongatja, megreszketteti minden idegünket, eltompítja érzékeinket, lesújtja egész gondolkozásunkat. Megjelenésében van valami, ami szívünknek örökre megérthetetlen; valami borzalmasan leverő, süketítő, butító.
Ambrus Zoltán
-
A gyász hozzátartozik az élet élményeihez, s a bánatot, az élet bevégződését, világunk összeomlását egyikünk sem kerülheti el. A túléléshez szükséges megtanulni a gyásszal és szenvedéssel bátran szembenézni, és bizakodni gyógyulásunkban és életünk újjáépülésében. Ahogy a veszteség elkerülhetetlen, tudnunk kell, hogy a gyógyulás is szükségszerûen bekövetkezik.