Ugrás a tartalomra
Azt hisszük, birtokában vagyunk az egyetlen lehetséges igazságnak, és emiatt az ellentétes nézeteket vallókat alsóbbrendûnek tekintjük. A felsőbbrendûség ilyen biztos tudata mellett gyorsan épülnek falak. Ha pedig az erőforrásokért történő verseny is bejön a képbe, a falak csak magasabbak lesznek. Úgy tûnik, most pont itt tartunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan jövőre készülünk, amelyben a legjobbakban reménykedünk, de a legrosszabbtól tartunk - és mivel jelen van a félelem is, falakat építünk.
Tim Marshall
-
Mindaddig falakat fogunk építeni, amíg el nem fogadjuk az emberiség egyetemes testvériségét, és el nem jön egy olyan világ, amelyben nem egymással versenyzünk az erőforrásokért. Mindig is így volt. Hiszen magunk is állatok vagyunk. Csodálatosak, néha gyönyörûek, néha csúnyák, fantasztikus képességûek, végtelen képzelőerejûek - de mindezzel együtt is e világ teremtményei, és mint minden más teremtménynek, nekünk is szükségünk van a saját területünkre.
Tim Marshall
-
Az emberek kibeszélik egymást, így felsőbbrendûnek tûnünk, mintha irányítanánk. És olyankor egyesekből a dolgok ismerete törődést vált ki.
-
Ha igazat mondunk, azzal a leglakhatóbb valóságot hozzuk létre. Az igazság építményei évezredekig fennmaradnak. Az igazság a szegények élelme és öltözete, a nemzetek vagyona és biztonsága.
Jordan B. Peterson
-
Az egyidejûség igénye csak a mi életünkben, korunkban lett állítólagos feltétel, nélkülözhetetlen dolog. Mi azonnal szeretünk tudni mindent, és amikor a szemünk láttára zajlik egy csata vagy egy terrortámadás, egy árvíz éppen ragadja el áldozatait, vagy az autóversenyen összeütközik és felrobban két jármû, vezetőik pedig odavesznek - elégedetten vesszük tudomásul, hogy lám, mi rögtön megtudtuk, hogy is van ez.
Nemere István
-
A világ gondolatok szerint épül fel, ezért megítélhetünk gondolatokat belőle.
Rudolf Steiner
-
Azt hisszük el, amit el akarunk hinni. Ezt jó sokáig mondogatjuk magunknak, szép lassan egybeforr velünk, és elhisszük, hogy ez a valóság.
J. J. Stalter
-
Vannak világok, amiket kinövünk. Megharcolunk érte, benne élünk, aztán meg érezzük a késztetést, hogy egy újat hódítsunk meg. Ugord csak át az akadályokat, merj csak hinni abban, hogy képes vagy legyőzni a nehézségeket, merd elengedni a biztosat a bizonytalanért, hiszen ha hiszel abban, hogy nincs vége a világnak azután, ahol most vagy, és mindig csak jobbat kaphatsz attól, amiben épp élsz.
Oravecz Nóra
-
Roppant érettnek kell lenni ahhoz, hogy belássuk, a nézet, amely mellett kardoskodunk, csupán a számunkra legkedvesebb feltevés, óhatatlanul gyarló, feltehetőleg átmeneti, csak a legkorlátoltabbak verhetik az asztalt, hogy bizonyosság, igazság.
Milan Kundera
-
Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben mindenkinek, de különösen azoknak, akik hatalommal és befolyással bírnak, valós képük van a világegyetemben elfoglalt helyünkről. Ilyen nézőpontból tekintve a problémáink eltörpülnének (ha egyáltalán felmerülnének), az emberek közötti különbségeket örömmel fogadnánk, és megvetnénk őseinket, akik ezek alapján még lemészárolták egymást.
Neil deGrasse Tyson