Ugrás a tartalomra
Soha nem lett volna szabad hátat fordítanunk a természetnek. Miért hiszünk jobban a betonban, a mûanyagban, az élettelen dolgokban? Miért fordítjuk magunk ellen az értelmünket? Sokan még mindig a mûtrágyát tartják oltárukon. Vegyszereznek, mérgeznek mindent, a haszontalannal együtt kiirtják a hasznosat, és végül persze ők is elfogyasztják a mérgeket, hiszen azok bekerülnek az ivóvízbe, az élelmiszerbe, visszajutnak hozzánk. Még ma is megtörténik, hogy némelyik tudatlan gazda macskák, madarak láttán légpuskát ragad, és tüzel. Szerencsére mind többen látják be, hogy tévúton járunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek tévhitben élnek. Jobbik részüket nem sok idő múltán a földbe szántják, trágyául. A közönségesen muszájnak nevezett, s tévesen sorsnak értelmezett kényszer hatására azzal foglalkoznak, hogy olyan kincseket gyûjtsenek, amelyeket - egy régi könyv szavával élve - megemészt a moly és a rozsda, és tolvajok, latrok martalékává leszen. Bolondság így élni, s erre, ha nem előbb, a végén mindenki rádöbben.
Henry David Thoreau
-
Magunknak köszönhetjük, ha a természet nálunk még mindig sokkal félelmetesebb erői visszavágnak. A sarkok olvadásával, a tengerek fölmelegedésével, az erdők kipusztulásával - vagy éppen különféle mikroorganizmusokkal. Ha el tudnánk fogadni, hogy voltaképp megérdemeljük a sorsunkat, könnyebb volna számba venni, hogy mik is lesznek a legsürgősebb teendőink, ha majd korlátozásmentesen kiléphetünk az utcára, azaz a szabadba.
Vámos Miklós
-
Ellene vagyok a halottégetésnek (...) - erőszakos dolognak találom: a holttest nem olyan nagyon halott valami, mint ahogy hisszük, vagy legalábbis nem lehet tudni biztosan, nincs-e rá szükség: nem is a természetre gondolok, a nitrogénre, ami a növényeknek kell, de hátha egyszer kiderül, hogy nekünk magunknak, a lelkünknek, vagy annak a valaminek, amit így hívunk, fontos, hogy éppen így, ilyen lassan bomoljon fel, ahogy szokott - talán az asztráltest ebből a maradékból szedi össze a maga finom anyagát. (...) Mindennek megvan a maga tempója, időrendje, nem szabad semmit elhamarkodni.
Karinthy Frigyes
-
Sajnos az ember élete a természetrombolásra épül: a mezőgazdaság, az ipari termelés környezetpusztítással jár. Az egészet úgy alakítottuk ki, hogy nem figyeltünk oda igazán a környezet megóvására. Ösztönös társadalmi igény kellene, hogy legyen a környezetvédelem, az embernek mindig a zöldebb megoldások felé kellene mozdulnia.
Máté Bence
-
A természet újra és újra megmutatja az erejét, hiszen az Univerzumban olyan hatalmas erők mûködnek, amiket esélyünk sincs befolyásolni. Elhitetjük magunkkal, hogy a táplálkozási lánc tetejére felküzdve magunkat, a technikai forradalmi fejlesztéseinkkel mi uraljuk a bolygónkat, az élővilágot és a természetet. Pedig sokkal sebezhetőbbek és védtelenebbek vagyunk, mint gondolnánk, a természet pedig folyamatosan figyelmezteti az öntelt és beképzelt emberiséget a hibáira, csak éppen akkora már az arcunk, hogy nem tudjuk, vagy nem is akarjuk mindezt tudomásul venni.
John Cure
-
A megrögzött szokások rendkívül szívósak, és tanítsanak akármilyen tudományt az iskolában, a világ "fejlett" országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet - mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek.
Isaac Asimov
-
A legtöbb ember abban a tévhitben él, hogy ha a természet elpusztul is, az ember azért még tovább élhet. Ez nagy baj, és ha nem így lenne, már sokkal előbb menteni próbálták volna az erdőt.
Konrad Lorenz
-
A felnőttek mindent előre tudnak. Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, azt is, hogy felgyújtom, azt is, hogy kiöntöm, azt is, hogy megfázom, azt is, hogy tönkreteszem, és azt is, hogy nem lesz ennek jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz.
Janikovszky Éva
-
Még a legmodernebb életvitel is végső soron a természettől függ. Ha ártunk az ökoszisztémának, magunknak ártunk. Egészséges erdőkre, tiszta vizekre és gazdag termőföldekre van szükségünk az ételhez, a tiszta levegőhöz, a gyógyszerekhez és a jó közérzethez.
-
Szabad és csodálatos lehetne az élet útja, de az utat eltévesztettük. Kapzsiság mérgezi az ember lelkét - gyûlöletbe rekeszti a világot - nyomorúságba és vérontásba masíroztat bennünket. Robogunk, repülünk, mégis kalodába zárjuk magunkat. A gépek, a bőség korszakában még mindig szûkölködünk. A tudás cinizmussá vált, értelmünk rideg, szívtelen. Túl sokat gondolkozunk, és túl keveset érzünk. A gépesítés mellé emberség kellene. A bölcsesség mellé kedvesség és jóság. Ha ez nincs, könyörtelen lesz az élet és mindennek vége.