Ugrás a tartalomra
Azt hiszem, azért nem tudom megszokni az érzést, hogy olyan minden, mintha nem is lennék, mert úgy vagyunk kitalálva, hogy azt csak akkor szokjuk meg, amikor már nem vagyunk.
Kapcsolódó idézetek
-
A dolgok sose úgy mennek, ahogy hisszük. Azt gondoljuk, értjük a világot körülöttünk, de valójában csak a külsőt látjuk, olyannak, amilyennek akarjuk. Megpróbáljuk megszokni.
-
Sokat voltam egyedül. Az ember azt hinné, hogy meg lehet azt is szokni, ha az ember sokat van egyedül. De nem. Ezt az egyet nem lehet megszokni soha.
Wass Albert
-
Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltûnhet egyszer.
Robert Merle
-
Minden kor túl időszakos ahhoz, hogy érdemes legyen azonosulni vele. Belecsúszunk, és mire megszokjuk, már jön is a következő. Egy ponton egyáltalán nem jön majd semmi. Azután csak a megtalált leckék maradnak, amiket másoknak hagyunk. Hogy mostantól ők gondolkozzanak azon, hogyan is csináltuk.
-
Nem azért születünk meg, mert annyira ki akarunk jönni a világba, hanem azért, mert úgy érezzük, belehalunk, ha benn maradunk.
Feldmár András
-
Írni annyi, mint magunkra figyelni, nem kitalálni, hanem úgyszólván egy bennünk már létező valamit előhívni - ezért van sokszor egy-egy nagy vers olvasásakor az az érzésünk, hogy: ezt én is tudtam, csak nem tudtam, hogy tudom.
-
Talán már meg is szoktuk
ennenmagunk hiányát.
Rászoktattak,
akik máris mindent elvégeznek
(hiába mondják, hogy helyettünk):
nélkülünk.
Mi már nem is vagyunk,
csak akkor, ha útban valakinek.
Szilágyi Domokos
-
Amíg nem teszünk valamit azért, amit tanultunk, addig olyan, mintha meg sem tanultuk volna.
Zig Ziglar
-
Én sem tudom mindenre a választ, azt viszont tudom, hogy nem mindig látjuk tisztán, mit is akarunk, és hogy mit is tettünk, azt sem, hogy mit kellett volna tennünk. Amiről azt hisszük, hogy azok vagyunk, annyira belénk ivódik, hogy már nem is látjuk, hogy mik lehetnénk.
-
Furcsa, hogy a megszokás mennyire befolyásolja az ízlésünket és a gondolkozásunkat: sokan el sem tudják képzelni, hogy létezhet boldogság a világtól teljesen elzárva.
Emily Bronte