Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt hiszem, embert szeretni nem is tud igazán az, aki nem a saját fiában szerette meg, nem annak a lelkén keresztül látja meg új perspektívában ezt a széles, de nem sivár életet.

Cholnoky Viktor
🌸 Tavasz 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Úgy nem lehet szeretni, hogy nem érezzük át a másik ember örömét és bánatát. Úgy nem lehet szeretni, hogy nem fedezzük fel a közös pontokat azokkal, akik első pillantásra annyira másoknak tûnnek, mint mi.
  2. Nem tudnék olyan emberrel élni, aki nem érti a bennem lobogó sötétet legalább annyira, mint a fényt, mert egyik a másik nélkül nem lehet több lényem felénél, és aki engem szeret, az szeresse az egész lényemet, ne csak a felét. Laurell Kaye Hamilton
  3. Ebben az órában értettem meg, hogy nem lehet boldog az, aki csak magával törődik. És még a gyermekét sem tudja jól és igazán szeretni, ha nem szomjas a lelke arra, hogy másokat is szeressen.
  4. Aki nem tudja átélni a másik örömét, fájdalmát, aki képtelen belebújni egy másik ember lelkébe, aki nem éli át, hogy a másik ember önálló világ - az (...) nem tud szeretni még. Müller Péter
  5. Nem is tudom felfogni, hogy nem szerethet téged valaki. Felfoghatatlan, hogy létezik olyan ember a földön, aki nem hordoz a tenyerén és nem óv meg minden bajtól.
  6. Senkit és semmit nem ismerhetünk meg igazán, ha nem szeretjük. (...) Aki a szíve gyökeréig nem szeret valakit, azt nem is ismerheti meg. Addig terjed az ismeretünk, ameddig a szeretetünk. Gyökössy Endre
  7. Az ember nem szeretheti azt, amit nem is ismer. Nem lehet szerelem ott, ahol nincs megértés, nincsenek alapok, nincs múlt. Nora Roberts
  8. Senki sem ismerheti meg teljesen egy másik ember lényegét, csak akkor, ha szereti. A szeretete teszi képessé arra, hogy meglássa a szeretett személy alapvető vonásait és tulajdonságait; sőt mi több, meglássa a benne rejlő lehetőségeket is. Viktor Emil Frankl
  9. Aki nem anyai szív mellett nőtt fel, aki nem a feleség szíve melege mellett éli az életét, aki a maga szívére nem ölelhet gyermeket, aki nem halna meg senkiért, hogy megmentse, az olyan ember élete nem teljes. Mintha olyan országban élne, amelynek nincsen Napja. Gárdonyi Géza
  10. Az ember nem tudja túl sokáig szeretni, ami nem az övé.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat