Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt képzeltem, hogy kívülem senki és semmi sem létezik az egész világon, hogy a tárgyak - nem tárgyak, hanem képzetek, melyek csak akkor jelennek meg, amikor rájuk irányul figyelmem, és mihelyt megszûntem rájuk gondolni, ezek a képzetek nyomban eltûnnek. Szóval Schellinggel egyeztem abban a meggyőződésben, hogy nem a tárgyak léteznek, hanem a hozzájuk való viszonyom.

Lev Tolsztoj
💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Figyelmesen megvizsgáltam, hogy mi vagyok én; láttam, hogy el tudom képzelni, hogy nincs testem, hogy a világ nem létezik, hogy nem létezik tér, amelyben vagyok; de el nem tudom képzelni, hogy magam nem létezem; ellenkezőleg, abból hogy azt gondolom, hogy minden dolognak az igazságában kételkedem, az következik, mégpedig egészen világosan s bizonyosan, hogy létezem; ellenben mihelyt megszûntem volna gondolkodni, akkor mind a többi, amit képzeltem, igaz lehetne, de okkal nem hihetném, hogy létezem; ebből láttam, hogy szubsztancia vagyok, melynek egész lényege vagy mivolta abban áll, hogy gondolkodik, s melynek léte nem függ se valamely helytől a térben, se valamely anyagi dologtól, elannyira, hogy az az én, azaz a lélek, mely által az vagyok, ami vagyok, egészen más valami, mint a test, sőt hogy könnyebben is megismerhető nálánál, s még akkor is egészen az volna, ami, ha ez a test nem léteznék is. René Descartes
  2. A tárgy nem az ember, de az ember vele együtt egész, hiszen ahogy az ember formálta tárgyakon keresztül, tárgyakkal a világot, úgy formálta a világ a tárgyakon keresztül az embert.
  3. Az anyag nem létezik. Az anyagi világ csak a szellem terméke, a szellem pedig, a szellem az életerő, amely néha ideiglenesen anyagi alakot ölt, érted, csak magára ölti. Minden körülöttünk csak tünemény.
  4. Csak akkor kezdhetjük el az igazi megismerést, amikor mindent tökéletesen elfelejtettünk, amire tanítottak. Én egy hajszálnyival sem jutok közelebb a tárgy megismeréséhez addig, amíg abban a feltételezésben élek, hogy valamely tárgyhoz való viszonyom egy tudós által van meghatározva. Hogy megismerjek egy tárgyat, úgy kell megközelítenem, mint valami teljesen idegent. Henry David Thoreau
  5. A világ tele van olyan dolgokkal, amelyeket nem látunk, mégis tudjuk, hogy vannak, és igaznak hisszük őket. Gondolataink például állandóan és élénken megtapasztalhatóan jelen vannak, mégsem tudja senki, hogyan keletkeznek. Nem lehet okát látni, nincs szaguk vagy kiterjedésük, mégsem merül fel bennünk a kétely, hogy esetleg nem lennének valóságosak. Az álmokkal ugyanez a helyzet. Mindannyian álmodunk, de csak találgatni tudjuk, hogyan és miért.
  6. Tulajdonképpen sosem hittem benne, hogy a rossz dolgok valóban léteznek. Csak másképp kell értelmezni őket, és nyomban megszûnnek. Ottlik Géza
  7. Rájöttem, hogy nem én magam vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény - az igazság, a megértés, a tudás - létezik, és sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm. Robert Fulghum
  8. A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban. Hamvas Béla
  9. Én egy olyan választ keresek, amelyet egyelőre nem találok sehol. Miután tucatnyi bölcselkedő könyvet elolvastam, egyértelmûvé vált számomra, hogy nem megyek velük semmire. Miközben olvastam, hatottak rám, de amint becsuktam a könyvet, el is múlt a hatásuk. Csak mondatok, szavak, amelyek olyan ideális világot mutatnak be, amilyen egész egyszerûen nem létezik. Még annak sem, aki kitalálta őket. Paulo Coelho
  10. Minden jelenség kizárólag a tudaton belül létezik. Minden érzés, akarat, gondolat a tudaton belül van, minden érzékelés ott csapódik le, minden múltra vonatkozó emlék ott van, minden jövőre vonatkozó vágy, elképzelés vagy aggodalom is a tudat körén belül marad, és a jelen pillanatot is a tudatban éljük át. Semmi sincs a tudaton kívül, hiszen ha csak elképzeljük, hogy esetleg mégiscsak van valami a tudaton kívül, ezzel az elképzeléssel máris bevonódott a tudaton belülre. Tehát még az a gondolat, hogy "van valami a tudaton kívül", még ez is a tudaton belül van. Laár András
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat