Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt készültem kimutatni, hogy még senki emberfia nem látta, milyen egy tégla belseje - hiszen abban a pillanatban, amint kettétörünk egy téglát, a belsejéből máris külső felület lesz! Az tehát, hogy a téglának van belseje, pusztán elméleti feltevés, és arra való, hogy jobban megértsük a valóságot - az elektron pedig ugyanilyen elméleti feltételezés.

Richard Feynman
💍 Feleség 🏆 Siker
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Elektron és fizikus együtt: Nincs nehezebb, mint megérteni egymást, mert más világokban élünk, és ez rányomja a bélyegét a térről, időről, mozgásról és pályáról alkotott fogalmainkra. De ha eljutunk a végső kérdéshez: mi az, ami állandó a változásban, gondolataink találkozni fognak. Rockenbauer Antal
  2. Nem a tudományban hiszek, hanem a gyakorlatban, ha ez talán mulatságos is. Azt a folyamatot tekintem valódi tudománynak, amelynek eszmefuttatásai valamilyen, a gyakorlatban is megfigyelhető eredménnyel járnak. Van elméletünk az atomok szerkezetéről, az elektromos áramról, de ebből csak annyi biztos, hogy égnek a lámpák, forognak a villanymotorok, mûködnek a dinamók. A hozzájuk fûzött elmélet mese, ami folyamatosan változik. Mindig a legutolsó változatot hisszük el, mert ez éppen a legjobb, és ha egy újabb módosítással a gyakorlat is megváltoztatható, akkor a régi elméletet eldobjuk, és a módosítást tartjuk meg. Csányi Vilmos
  3. Az, hogy én azt hiszem, hogy kis golyócskák az elektronok, és ott szaladgálnak, ezt én hihetem, de ez teljesen érdektelen. Az az érdekes, hogy ha én egy drótköteget forgatok egy mágnes sarkai között, akkor kigyullad egy kis lámpa. Hogy mi történik valójában, arról nekem lehetnek elképzeléseim, de ezek hiedelmek. Nem az a tudomány, hogy én mit mondok erről. Mondhatom, hogy angyalok szállnak ott a mágnes körül, és azok gyújtják meg a lámpát, vagy mondhatom, hogy elektronok, kis golyócskák vagy hullámok. Mindent mondhatok, a lényeg az, hogy elmondjam, hogyan lehet megismételni. A tudomány erről szól, aki többet mond, az hazudik. Csányi Vilmos
  4. Az elme nem könyv, amit kedvére lapozgathat és tanulmányozhat az ember. A gondolatok nincsenek felvésve a koponya falára, hogy a behatoló megszemlélhesse őket. Az elme összetett, sokrétegû dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az. Joanne Kathleen Rowling
  5. Minden állandó mozgásban van, és noha egy fal két téglája egyformának látszik, sosem lesz azonos a kettő. És ami még fontosabb, ugyanaz a tégla sem marad ugyanaz. Elhasználódik, észrevétlenül szétmállasztja a levegő, a hideg, a meleg, az eső, és ha évszázadokon keresztül figyelemmel kísérhetnénk, végül csak a hûlt helyét látnánk. Minden élettelen dolog szétforgácsolódik, minden élő haldoklik. Paul Auster
  6. Az ember csak a teljes igazság egy nagyon pici részletét látja és nagyon gyakran, sőt szinte állandóan, szándékosan megtéveszti magát annak a kis darabkának a tekintetében is. Saját maga egy darabja önmaga ellen fordul, és úgy viselkedik, mintha másvalaki lenne, belülről győzi le. Ember az emberben. Ami egyáltalán nem is ember. Philip Kindred Dick
  7. Képzeljék magukat egy agy helyébe. Be vannak zárva egy csontos koponyába, megpróbálják kitalálni, mi folyik a külvilágban. Bent nincs semmi fény, nincs semmi hang. Csakis elektromos impulzusokra hagyatkozhatnak, amik csak közvetve kapcsolódnak a világ dolgaihoz, legyenek azok bármik. Az észlelés - annak kitalálása, hogy mi van ott - szükségszerûen tájékozódás útján történő találgatás, melynek során az agy kombinálja a befutó érzékszervi jeleket korábbi elvárásaival, meggyőződéseivel arról, hogy milyen a világ. Így feltételezi legjobb tudása szerint, hogy mi okozta azokat a jeleket. Az agy nem hall hangot és nem lát fényt. Amit észlelünk, az agyunk legjobb feltételezése arról, mi van a külvilágban. Anil Seth
  8. Az elme és a test soha nem válik el egymástól. A kettő egy. Az elme mindössze a testnek egy finomabb minősége, míg a test az elme egy durvább megnyilvánulási formája.
  9. Nem kizárólag és csakis attól mechanikus valami, hogy fémből meg különböző áttételekből áll össze. Úgy vélem, hogy az ember a természetes, de mechanikus szerkezetek egyik szélsőséges esete. Claude Shannon
  10. Az elme sok részből áll; egyeseket az erény, másokat az ész vezet, megint mások elég okosak ahhoz, hogy legyőzzék azokat, amelyeket sem ez, sem az. Egyik énünk becsaphatja a másikat, de alkalmanként egy harmadik énünk meglátja az igazságot. Steven Pinker
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat