Ugrás a tartalomra
Azt kívánni, hogy valaki mindenre emlékezzék, amit valaha olvasott, annyi, mint azt kívánni, hogy mindent, amit valaha megevett, még magában hordozzon. Emebből anyagilag, amabból szellemileg élt s így lett azzá, ami. De amint a test azt hasonítja át, ami vele homogén, úgy mindenki azt fogja elméjében megtartani, ami érdekli őt, azaz ami gondolatai rendszerébe vagy céljaihoz illik.
Kapcsolódó idézetek
-
Amit emléknek nevezel, itt él, és hat időtlenül és elevenen, és formálja az életet. Nehéz elképzelni, hogy jelenlegi életed minden pillanatát nemcsak a múltad sugallja, hanem a jövőd is: sejted, hogy mivé kéne lenned, de nehezen sikerül. Az emlékek nemcsak a múltból tolnak, hanem húznak is a jövőből.
Müller Péter
-
Az életben csak az marad meg nekünk, amit átéltünk, amire visszaemlékezünk azért, hogy újraélve ismét érezzük az érzéseket, és mit sem számít, ha valamely pillanatban eltorzult. Minden emberi lénynek a boldogság a célja, ahhoz pedig az érzéseink vezethetnek el minket, az apró örömök, a nagy győzelmek, az erős érzelmek, a szerelmek. Nem számít, hogy a testünk vagy a képzeletünk éli át, vagy éppen az emlékezet formálja újra őket.
Kilian Jornet
-
Minden (...) könyvnek lelke van. Mindegyikben benne rejtőzik annak a lelke, aki írta, és mindazoké, akik olvasták, átélték és álmodtak róla. Ahányszor csak valaki a kezébe vesz egy könyvet, s tekintetével átfutja lapjait, a könyv szelleme újraéled, erőre kap.
Carlos Ruiz Zafón
-
Az emlékek olyanok, mint az ételek, amiket megeszel. A részeddé válnak, akár emlékszel rájuk később, akár nem.
-
Szeretnél lenni a víz, mely egy hosszú nap után felüdíti fáradt testét, a törölköző, mely minden porcikáját végigsimítja, magadba itatva róla a vizet. Lennél a tükör, amely minden nap láthatja, a cipője, amely pici lábához simul, vagy a rúzs, mely színesíti ajkát. Lennél a telefon, mely hallja hangját, a kanál, amit édes nyelvével megérint. Vagy a toll, mellyel gyönyörû, fenséges nevét leírja, vagy a papír, mely azt hordozza. Lennél. Minden lennél, de egyik sem lehetsz. Mégis, mindegyiknél több lehetsz. Mert te a lelkeddel simogatod, a lelkeddel öleled át, lelkeddel érinted meg, lelkedben hordozod nevét, szívét, a lelkeddel őrzöd. Soha nem múló vággyal.
Csitáry-Hock Tamás
-
Az új emlékek olyanok, amikre vágynak az emberek, vagy amiket fel szeretnének eleveníteni - bár ezek soha nem lesznek eredetiek, bármennyire próbálkoznak az újrateremtésükkel. Az elme mindent újra megteremt saját magától. Azért, hogy túlélje.
Cecelia Ahern
-
Egy adott testi-lelki állapot tartós fennállása mindig oda vezet, hogy a személy alkalmazkodik hozzá az életvitelével, a személyisége részévé válik: lenyomatot képez a gondolkodásában, az emberi kapcsolataiban, az önmagához való viszonyában.
-
Mindenkinek megvan a maga élete. Valakinek jó, valakinek rossz. Születésétől fogva rá van szabva. Vigyáz rá az ember. Igyekszik megőrizni, minél több emlékkel megtölteni. Minden, ami csak történik vele, minden, amit megtanul, ebbe az életbe csatornázódik. Az ember nem is gondol bele, mennyire törékeny is mindez.
Eduardo Sacheri
-
A test meg tud feledkezni arról, amit érez. (...) Az érzelmek azonban olyan nyomokat hagynak az emlékezetben, amelyek az emlékek felidézésével újra és újra életre kelnek.
Dan Millman
-
Az emlékektől válik egy ember valóságossá, az emlékektől lesz a múltnak teste. Ha emlékezünk, nagy esélyünk van rá, hogy ne ismételjük meg a múlt bajhozó hibáit.
Nógrádi Gergely