Azt már lassan elfogadtuk, hogy alapjában véve mindenkinek nehéz gyerekkora volt. Azt nehezebb megszokni, hogy idősödvén miért gondolunk rá egyre többet. Ebben bizonyos mértékig a pszichológusok és más lélekgyógyászok (pl. a Hellinger nyomain járó családfelállítók) is ludasok, bármely problémával fordul hozzájuk az ember, előbb-utóbb kikötünk sanyarú gyerekkorunknál. Néha úgy érzem, elég ebből. Hatvan fölött nehogy már szüleim tehessenek a gondjaimról!

Kapcsolódó idézetek

1. Gyermekként nagyon nehéz elkülöníteni, függetleníteni magunkat a szüléink érzéseitől, gondolkodásmódjától. Felnőttként már könnyebb kívülről ránézni az egykori helyzetekre.
2. Egy felnőtt már sok mindent nem tud a gyerekkoráról, másrészről viszont sokkal több mindent megért belőle. Egyes történetek elkopnak, de számos összefüggés, körülmény csak később válik láthatóvá, érthetővé. Néha egészen kegyetlen módon kell újrateremteni a szülők, rokonok, barátok alakját, belátva, hogy az akkori tetteikre nincs feloldozás, vagy ellenkezőleg: meg lehet, meg kell nekik bocsátani. Minden úgy volt, ahogy volt, csak egy kicsit másképpen - és ez az önképet is felboríthatja.
3. Ezt jelenti, ha valaki kinő a gyerekkorból, igaz? Rájön, hogy a felnőtteknek is megvannak a maguk gondjai meg titkai. Cassandra Clare
4. A szülővé válás nehéz feladat. Gyerekünk egyik napról a másikra életünk első számú, minden mást maga mögé utasító prioritásává válik. Aki szülővé lesz, minden bizonnyal arra is ráébred, milyen feladattal kellett megbirkózniuk saját szüleinek, és talán elkezdi jobban értékelni őket, azonosulni velük, vagy éppen jobban megérti őket.
5. Gyerekkorban másokat jónak vagy rossznak látunk - ez az egyszerû gondolkodás épp a legsérülékenyebb életkorban megvédi a kicsi és védtelen gyermekeket. A felnőtté válás során azonban már észrevesszük, hogy az emberek jók és rosszak is egyben, illetve jók, csak megvannak a hibáik és a rossz oldalaik. Többé-kevésbé tiszteljük őket, és a mi felelősségünk, hogy mit veszünk át tőlük, és mit nem. Steve Biddulph
6. Ki vagyok én? Mi a múltam? Mi lesz a jövőm? Ezeket a kérdéseket minden ember felteszi legalább egyszer az életében (...), ámbár csak serdülőkorban aggasztóak ezek a problémák. Bizonyos kor után az ember elunja az efféle haszontalan gondolatokat.
7. Amikor elég idősek vagyunk hozzá - rajtunk áll, hogy ez a pillanat tizenöt vagy ötvenéves korban jön el -, akkor nem szabad megijednünk attól, hogy önálló döntéseket hozzunk. A szüleink igyekeznek a maguk módján mindent megtenni, de felnőve már nem kell minden egyes tanácsukat megfogadnunk. Udvariasan hallgassuk meg őket, de a végső döntés rajtunk áll.
8. Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.
9. Fölösleges minden véleményt megvizsgálni (...), hiszen sok olyan dolog ötlik fel a gyermekekben, a betegekben és a gyengeelméjûekben, amelyen egyetlen épeszû ember sem töpreng. Ezekben a dolgokban nem is érvelésre van szükség, hanem a gyermekeknek például arra, hogy elérjék azt az életkort, amikor megváltozik a véleményük, a többieknek meg orvosi vagy állami szerre, amely a javulásukat szolgálja. Arisztotelész
10. Az ember teljesen megbolondul, ha szülővé válik. Alternatív valóságban éli az életét, ahol a veszélyek sokkal nagyobbak (igaz, az örömök is hisztérikusak), ahol az idő relativizálódik, ahol minden köhögés halálos kór jele, ahol egy-egy frissen tanult mondóka azt bizonyítja, hogy a gyerek, mondjuk ki, egy igazi zseni. Szülőként minden olyan "nagyon-nagyon". Nem ismerünk mértékletességet. Minden exkluzívnak tûnik, pedig a valóságban a gyereknevelés a világ leginkább egyetemes élménye. D. Tóth Kriszta