Azt mondják, "megosztott öröm dupla öröm", makacsul kitartunk amellett is, hogy a bánatot meg el lehet felezni. Talán ez nem is igaz. Két fuldokló, összekapaszkodó ember, ólomnehezékekkel a lábán nem fogja megmenteni egymást, csak kétszer olyan gyorsan süllyednek el. Végül elviselhetetlen lesz egymás összetört szívét cipelni.

Kapcsolódó idézetek

1. A megosztott öröm kettős öröm, a megosztott bánat fél bánat. Charles Haddon Spurgeon
2. A végletes fájdalom, csakúgy, mint a végletes öröm, oly szertelen érzés, hogy nem tarthat sokáig. Az emberi szív nem élhet sokáig végletekben. Victor Hugo
3. Mennyi fájdalmat vagyok még képes elviselni, amíg egyszer végleg érzéketlenné válok? Mi a fájdalom, ha nem félresiklott és félreértelmezett öröm? Fájdalom és öröm, az érem két oldala. Mindkettő csak a másikkal együtt létezik.
4. Kik közös terhet hordanak vállaikon, azokat maga a teher még erősebben köti egymáshoz. Két szívet nem forraszt semmi inkább eggyé, mint egy közös fájdalom. Eötvös József
5. A szertelen fájdalom, akárcsak a szertelen öröm, mivel heves, nem hosszú életû. Az emberi szív nem bírja sokáig a végleteket. Victor Hugo
6. Kettőnek még a veszedelem is könnyebb, (...) de egyedül, egyedül néha még az öröm is milyen nehéz. Halász Margit
7. Ha nyomorúságos az életünk, nehéz elviselni; ha boldog, szörnyû elveszteni: a kettő egyre megy. Jean de La Bruyére
8. Osztozni az örömben: kétszeres öröm - osztozni a bánatban: fél bánat. Christoph August Tiedge
9. Boldogok az összekulcsolódó szeretők: úgy kapnak, hogy adnak, s úgy adnak, hogy kapnak; adott és kapott ajándékot itt nem lehet megkülönböztetni, sem adományt és zsákmányt. Sebezve sebesülnek és sebesülve sebeznek. Egymás iránti féktelen szomjukban tulajdonképpen vágytalanok: hiszen karjukban tartják a kielégülést, aki éppúgy szomjazik. Dulakodnak, sírnak, haragusznak: de dulakodásuk ölelés, könnyük ékesség, haragjuk szerelem. Weöres Sándor
10. A fájdalom összehozza az embereket, talán még az örömnél is jobban, mert az utóbbiról, amilyen javíthatatlanul hálátlanok vagyunk, hamar elfeledkezünk. Eva García Sáenz de Urturi